Mire figyeljenek a visszérbetegek a melegben?

Az egyre melegebb időjárás jó hatással van a kedélyünkre, de rontja a visszér-betegek állapotát.

Dr. Sepa György, az Oxygen Medical sebésze, érsebésze arra hívta fel a figyelmet, hogy a visszeresség nem csak esztétikai hátrányt jelent, de súlyos szövődményei is lehetnek

Veszélyben a nők és a keveset mozgók

A visszér-betegség oka a visszerekben megnövekedett nyomás, ami főként a gravitációból ered, és tartós fennállása a vénabillentyűk elégtelenségéhez, a vér pangásához, hosszú távon pedig az erek kitágulásához vezet. A hajlam sajnos örökölhető, de bizonyos tényezők még inkább elősegíthetik a visszér-betegség kialakulását.

Akik állómunkát végeznek, a vénás véráramlás egyik fontos feltételétől, a környező izmok munkájától vannak megfosztva. Ugyanilyem okból jelent kockázatot a mozgásszegény, ülő életmód is.

-A nők ebből a szempontból hátrányosabb helyzetben vannak, méghozzá a terhesség miatt. Az első trimesztere idején főként a hormonális hatások következtében kitágulnak az erek, később pedig a magzat növekedése kapcsán a kismedencei nyomás fokozódás következtében romlik a vér visszaáramlását a szívhez. Sajnos kiemelt kockázatot jelent a többszöri terhesség is, hiszen főként ilyenkor válnak kifejezetté a gáttáji és a kismedencei vénatágulatok. Ezek szerencsére a legtöbb esetben a szülést követően visszafejlődnek. Fontos, hogy a kismama minél hamarabb szakszerű tanácsokat kapjon! Ugyanígy fontos a túlsúlyosok életmód orvosi kezelése is – várandósságtól függetlenül.

– A meleg szintén kockázati tényezőnek számít. A visszerek állapota a kánikulában azért romlik, mert a melegben az erek kitágulnak, aminek eredményeképpen a billentyűk nem zárnak teljesen, a véráram megfordul bennük és vénás pangást okoz. Emiatt rosszabbodnak a panaszok. Éppen ezért nyáron is fontos a kezelés, a kompressziós harisnya viselése, mely már kezdeti stádiumban is hordani kell.

labak_kattide32

Mit tehetünk?

– Kerüljük a hosszú ideig történő álldogálást, illetve ha ez nem lehetséges, tornáztassuk rendszeresen a lábujjakat, a lábszárat, és szabadidőnkben sportoljunk. Kifejezett panaszok esetén napközben ajánlatos a kompressziós harisnya viselése, esténként pedig a láb felpolcolása. Rendszeresen ürítsük ki a vénákat értornával!

Jó hatású a váltózuhany, amikor felváltva meleg, majd hideg vizet folyatunk a vádlinkra, hideg vízzel befejezve a folyamatot. A változó hőmérséklet hatására az erek kitágulnak, majd összehúzódnak, ez kiváló értorna és vérkeringés-serkentő is egyben.

Mondjunk le a túl magas sarkú cipőkről, az 5 centi alatti sarokmagasság az optimális. A túl magas sarok viselése esetén másként feszül a lábszárizomzat, jelentősen csökken az izompumpa, ami a vér visszaáramoltatását szolgálná.

– Érdemes lefaragni a túlsúlyból is, hogy minél kevesebb súlyt kelljen a lábaknak cipelnie.

Orvosi segítséggel

Amennyiben bárki láb- és bokadagadást, lábszárfájdalmat, a bőr bepirosodását, nyomásérzékenységet érzékel magán, vagy észreveszi, hogy a gáttájon jelentek meg visszerek, feltétlenül forduljon orvoshoz. Nem szabad elhanyagolni a kezelést, ugyanis a vénás pangás károsítja a bőr vérellátását.

Ennek talaján könnyebben alakulnak ki gombás és más bakteriális fertőzések, melyek mikro-bőrrepedéseket okozva elősegítik a gyulladásos folyamatok, így az orbánc kialakulását is. Ez pedig közvetve trombózishoz, illetve nyirokérgyulladáshoz vezet.  A visszeresség legsúlyosabb következménye a lábszárfekély kialakulása – javasolja dr. Sepa György, az Oxygen Medical sebésze, érsebésze.

A szakember feladata eldönteni, milyen módszerrel lehet megszabadulni a visszerektől. A műtét a tágult visszerek eltávolításával, a szklerotizáció pedig speciális anyag vénába fecskendezésével elzárja, és ezzel megszünteti az adott érszakasz visszértágulatát.

A lézer mellett a rádiófrekvenciás kezelés a legkíméletesebb eljárás, amely szinte fájdalommentes. Ez utóbbi eljárással bármely testrész kezelhető, beleértve az arcot, a térd és boka környékét. A kezelést követően nincs szükség kompressziós harisnya alkalmazására, és a napozás sem jelent akadályt.

Forrás: