Hegedűs Andrea

tsk7lbw4Textiltervező

„A lakástextil hosszú ideig mellékes terület volt a lakberendezésben, ma már ez nem így van. Köszönhető ez többek között az olyan művészeknek, mint Hegedűs Andrea, akik tárgyaikkal nem csak l’art pour l’art szeretnének hatni, hanem a művészetet megpróbálják becsempészni a mindennapokba, és környezetünk szebbé, harmonikusabbá tételével fejezik ki önmagukat.”

B. I.

Tevékenység

Egyedi és kis szériás lakástextíliák tervezésével és kiviteleztetésével foglalkozom. Hímzett, applikált és kéziszitázott technikákkal dolgozom, a könnyű, áttetsző anyagoktól az egészen nehéz szövetekig.

Tevékenységem felöleli a lakásban található összes textiltervezés körébe vonható területet: fényáteresztő, sötétítő, valamint dekorfüggönyök, drapériák, ágytakarók, díszpárnák, terítők, szőnyegek, falitextíliák és üvegtextilek.

Magán- és közületi megrendelésre dolgozom, egységes textilarculatot teremtve a belső terekbe.

Az egységes enteriőrök kialakítása céljából igény szerint a kiválasztott függönyanyagokhoz színben és mintában harmonizáló ágytakarókat, díszpárnákat, terítőket, továbbá kárpitanyagokat és saját, egyedi tervezésű gyapjúszőnyegeket ajánlok.

Komplett szolgáltatás

a felméréstôl a kivitelezésig:

felmérés,

tervezés,

konzultáció és szakmai tanácsadás,

technikai tervezés (karnisok, római rolók, lapfüggönyök, plisszérolók, roletták, fareluxák, faroletták stb.),

kiviteleztetés (szerelés, varrás),

szállítás (az adott méretre elkészített lakástextíliák elhelyezése).

Stílus

Modern irányzat, új technikák, egyszerű, letisztult mintavilág, könnyű és légies kompozíciók, harmonikus színkombinációk.

Díjak, ösztöndíjak

2002               Mahlia Kent, Szövőstudió, Párizs, Franciaország, tervezői ösztöndíj

2000               F.I.S.E., Budapest, alkotói ösztöndíj

1999               A. Appelt Hímzőgyár, Oberkirch, Németország, tervezői ösztöndíj

1998               Szombathelyi Textilbiennálé, alkalmazott textil kategória, I. díj

1998-2001                 Kozma Lajos iparművészeti alkotói ösztöndíj

1997-1998                 Creation Baumann Szövő- és Nyomottanyag-gyár, Langenthal, Svájc, tervezői ösztöndíj

Tanulmányok

1992-1997                 Magyar Iparművészeti Egyetem Textil Szak

Szakterület

Hímzett és applikált textíliák

Szőnyegtervezés (kézi tűzött)

Szövött anyag (IKAT)

Üvegtextil (laminált)

Tevékenységi kör

2002 óta                     a KREA Kortárs Művészeti Iskola óraadó tanára

1997 óta                     önálló, aktív textiltervező művész

Önálló kiállítások

1999-2006                 Heimtextil, Frankfurt, önálló tervezői stand

Csoportos kiállítások

2012               Lakástrend – Made in Hungary, Millenáris, Budapest

2011               100% Design, London

2011               Lakástrend – Made in Hungary, Műcsarnok, Budapest

2010               Üvegkiállítás, Düsseldorf

2009               Magyar tervezők külföldön, Design Terminál, Budapest

2009               Emerging Hungarian Design, Magyar Intézet, New York

2008               Craft and Design, Magyar Iparművészeti Múzeum, Budapest

2008               Re-Design, DesignHét, Gödör Klub, Budapest

2006               Lakástrend, Műcsarnok, Budapest

2006               Mobil Stúdiók, Jövő Háza Park, Budapest

2004               Eventuell 10., Millenáris Park, Budapest

2004               A textil hava, VAM Design, Budapest

2004               Marche de L’Odeon, Párizs

2003               Le Temps De Cerises, Galerie Tan-Noz, Párizs

2003               F.I.S.E. kiállítás, Magyar Iparművészeti Múzeum, Budapest

2003               Marche de L’Odeon, Párizs

2002               Le Meuble et L’Objet Contemporains, Párizs

2001               Kozma Lajos-ösztöndíj kiállítás, Magyar Iparművészeti Múzeum, Budapest

2000               „Térszövet”, Parragh Galéria, Budapest

1999               „Minta”, Műcsarnok, Budapest

1998               „Csend”, Vigadó Galéria, Budapest

1998               15. Szombathelyi Textilbiennálé, Szombathely

1998               „Minitextival”, Eventuell Galéria, Budapest

1997               Diplomakiállítás, Tölgyfa Galéria, Budapest

Forrás: