Látószervi fogyatékosság

A fogyatékosság az enyhe látásromlástól a teljes vakságig terjedhet.

A fehér bot jelzi, hogy a személy vak vagy erősen csökkentlátó.

Tájékozódás, beszélgetés

Megismerkedésnél mindig a látó köszön előre, az most mellékes, hogy férfi vagy nő, idősebb

vagy fiatalabb. A bemutatkozásnál a látó fogja meg a vak ember kinyújtott kezét. Nagyon fontos, hogy nevünket érthetően mondjuk, mert a hangunk és a nevünk jelenti a vak ember számára személyességünket, hiszen nincsen rólunk látott élménye.

Vak ember társaságában többször van szükség érintésre, de mielőtt megérintenénk mindig szóljunk hozzá, nehogy ijedtséget okozzunk.

Abban a helyiségben, ahol egy vak ember tartózkodik, ne közlekedjünk hangtalanul. A szobába lépve meg kell szólítanunk, ha pedig kimegyünk, ezt is tudassuk vele.

Beszédünkben nem kell eltérően megválogatni a szavainkat, mint ahogy megszoktuk. Nem kell kerülnünk a látásra vonatkozó szavakat: pl. viszontlátásra, láttad?e tegnap a TV?ben… A vakság témájáról praktikus már az első alkalommal elbeszélgetni, mint egy nagyon kellemetlen állapotról.

A legtöbb vak ember nyíltan beszél vakságáról, ha valódi érdeklődést tapasztal.2881

Az “ott” vagy “oda” szavakat ne használjuk beszédünkben, helyette határozzuk meg az ember, tárgy helyzetét a vak emberhez képest. Pl. veled szemben van az ajtó, balra melletted a széken van a táskád, stb. Ha valamit adni akarunk neki, előbb mondjuk ezt el és tegyük hozzá, hogy mit fogunk a kezébe adni. Azt is mondanunk kell előre, ha valamit elveszünk előle, pl. kiöntjük a hamutartót.

Amikor vak emberrel beszélünk, ugyanúgy feléje fordulunk, ugyanúgy a “szemébe néztünk”, mint másnak. A hang iránya ugyanis információ számára pl. magasságunkról.

Tartsunk rendet a vak ember körül. Aki nem lát, annak a kezével, a mozgáson alapuló távolságbecsléssel és emlékezettel kell megjegyeznie minden használati tárgya helyét. Bármit használunk, azt ugyanarra a helyre tegyük vissza, különben egy fél napját is kereséssel tölti a vak ember. Kihúzott fiókot, kinyitott szekrényajtót csukjuk vissza, hogy ne ütközzön fájdalmasan bele.

Ha ügyeit intézni kísérjük valahová, soha ne beszéljünk helyette, legfeljebb félreérthető helyzetben figyelmeztessük, hogy hozzá szólnak. Amikor az ügyintéző nekünk teszi fel a vak embert illető kérdéseket, irányítsuk a vak ember felé: “Őt kérdezze!”

Hogyan beszélgessünk velük?

– Bizonyosodjunk meg róla, hogy az illetőnek szüksége van?e segítségre.

– Adjunk egyszerű, világos információkat.

– Amikor útbaigazítást kérnek, írjuk le a helyet, a követendő útvonalat (forduljon a jobb oldala irányába, harmadik ajtó balra), adjunk meg nem látással érzékelhető karakterisztikus pontokat (az étterem megtalálható a pohárcsörömpölés, az ital? és esetleg az ételszag nyomán), ajánljuk fel az illetőnek, hogy elkísérjük.

– Győződjünk meg róla, hogy az adott válasz elegendő?e.

– Ne fejezzünk ki bizonyos információkat kizárólag gesztikulálásokkal vagy mimikával.

– Ne induljunk el előzetes bejelentés nélkül.

“Először a jobb keze felől eső első utcába menjen, majd balra a másodikba.”

 

Segítség a járásban, eligazodásban

A látássérült személyeknek nehézségeik lehetnek saját helyzetük térbeli meghatározásában, valamint bonyolult területen való tájékozódás és haladás esetén. Ha helyzetükről kérdeznek vagy tájékozódni szeretnének:

– Pontosításokkal írjuk le a helyet: az ön jobb keze felől ez és ez, öntől balra ez és ez található, stb.

– Vegyünk igénybe egyéb módokon megtalálható pontokat, mint pl. az illatszerboltból kiszűrődő kellemes illatok, stb.

– Ajánljuk fel az illetőnek, hogy elkísérjük. Ha elfogadja a vezetést, tartsuk be a “Nem látó és rosszul látó személyek vezetésének technikája” c. fejezet előírásait.

– Ne kényszerítsük kerekesszékbe a nem? vagy rosszul látó személyt.

Segítség a közlekedési eszközök használatában

A látássérült személynek nehézségeik lehetnek az általa használni kívánt jármű, annak ajtaja,

valamint a járműben lévő helye megtalálásában.

Lehetőleg az első ajtón szálljunk fel vele, mert így a vezető láthat minket.

A vak személyt kísérjük a jármű lépcsőéig, ő botjával megkeresi azt. Szabad kezét tegyük a kapaszkodóra. Egyedül szálljon fel a járműre, ahol kezét szintén egy kapaszkodóhoz visszük.

Ha úgy kívánja, kísérjük el őt a helyéig (lásd “vezetés” c. fejezet) és helyezzük a jármű szolgáltatásait az ülésének megfelelően, elérhető közelségbe.

Nehézségei lehetnek a leszállási hely meghatározásában is. Ha a vak személy jelzett, mutassuk meg neki az ajtót és a megállót, ahol le kell szállnia.

Nem látó és rosszul látó személyek vezetésének (kísérésének) technikája

A kísérő felajánlja egyik karját a vak embernek: “A jobb vagy a bal karomat kéri?” A kísérő ezzel a karjával megérinti a vak embert, amit az megfog a könyök fölött úgy, hogy az ujjai belül vannak, a hüvelykujja pedig kívül. A vak személy derékszögben hajlítja karját teste mellett. A két ember így párhuzamosan helyezkedik el, a vak ember egy alkarhosszal megy a kísérő mögött.

A fentiek ellenére ajánlatos, hogy a vak ember továbbra is használja a botját, hisz az biztonságérzést ad. Ezért nem szabad a vak ember botját tartó kezét fognunk.2882

A kísérő a “vezető?karját” a teste mellett tartja:

– kivéve a szűk átjárókat,

– kivéve a megállásokat, hogy megfoghasson egy tárgyat.

A kísérő a könnyed vagy görcsös fogásból érzékeli azt a bizalmat vagy bizalmatlanságot, amely a vak személyből felé árad. Szűk átjárók esetén a kísérő hátranyújtja a “vezető?karját”. A vak személy, akit ezzel a mozdulattal figyelmeztet, mögötte helyezkedik el.

Határozottságra van szükség irányváltoztatások esetén. A kísérőnek lehetőség szerint derékszögben kell irányt változtatnia és minden hirtelen manővert el kell kerülnie.

Lépcső: a kísérő lassan halad. A vak személy kísérője karjának állásából érzi, hogy le- vagy felmennek-e, anélkül, hogy a kísérő bármit is mondana. Lépcsőjárásnál a kísérő mindig legyen egy lépcsőfokkal előbbre. A lépcsőt szemből közelítsük, kezdetét és végét pedig előre jelezzük.

Beszállás az autóba: a kísérő az ajtóval szemben helyezkedik el és elmagyarázza a helyzetet: “Ön a bal hátsó ajtóval szemben áll.” Karjáról leveszi a vak ember kezét és a kilincsre helyezi, aki ezáltal ki tudja nyitni az ajtót és beülhet a kocsiba. A kísérő tenyerével védi az autó tetejétől a beszálló fejét, hogy az elkerülje az esetleges fejsérüléseket.

Leülés egy székre: a kísérő szóban meghatározza a széktől való távolságot. Hozzáteszi, hogy az melyik irányban van, majd vezető karjának kezét ráteszi a háttámlára és ezt el is mondja: “A kezem a háttámlán van.”

Egy tárgy megfogása: a kísérő ráteszi a vak ember kezét a tárgyra. A vak személy kezének, egy óralap beosztásának leírásával történő irányítása által elkerülhető, hogy megfogjuk és vezessük a csuklóját: pl. a só a 11. óránál van. Ez a vezetés, az eddig leírtak ismerete elegendő önmagában. Lehetővé teszi, hogy megadjunk minden kiegészítő magyarázatot utazás közben. És beszélgetésre is jut idő. Két dologra hívjuk fel még a figyelmet: soha ne fogjuk meg a vak személyt a karjánál fogva és ne rázzuk “vezető-karunkat”.

Forrás: