Kapcsolati Ál/Arcok 2011-11-03 Reggeli Napidoktor Megosztás: Tweet Mindenkit megvisel, ha nem tud önmaga lenni. Az pedig még megterhelőbb, ha a saját családunk előtt is titkolózunk. Dr. Almási Kitti klinikai szakpszichológus beszélt azokról a bizonyos álarcokról. Dr. Almási Kitti klinikai szakpszichológus szerint mindenki visel egyfajta álarcot, amit ők a szakmában inkább szerepeknek hívnak. „Az, hogy milyen szerepet használunk, az attól függ, hogy milyen repertoárunk van” – magyarázza Almási doktornő – „Elképzeljük a személyiségünketet és szimbolikusan csoportosítani tudjuk az én részeinket.” A problémák abból adódnak, hogy nagyon eltolódik a személyiség az egy részünk irányába. Ha például egy nő csak anya és felesség szerepet ölt magára, könnyen rosszul érezheti magát, ha más ambícióit elnyomja. Különböző álarcokat viselünk attól függően, hogy éppen milyen társaságban vagyunk. Ezek az „álarcok” általában reflexerűen, tudat alatt „ugranak fel” az arcunkra. Az aktuális „repertoárunkból” válogatunk. Az álarcok a különböző élethelyzetekből nyert tapasztalatok alapján formálódnak, a legtöbbjük gyerekkorból származik. Valamint abból a vágyból és ösztönből, hogy megszerettessük magunkat. Ezek a viselkedés-sablonok olyan mélyen berögzülnek, hogy mire elérjük a felnőtt kort, teljesen egybeolvadnak a személyiségünkkel és minden szituációban – legyen szó munkahelyről vagy családról, barátokról – felbukkannak. Az álarcok viselése pedig együtt jár a valós érzelmeink elnyomásához, saját magunk elvesztéséhez, ezáltal állandó hiányérzetet, elégedetlenséget generálva. „Ha valaki a munkájának, a hobbyjának hosszú ideig nem tud élni, lelki problémák vagy betegségek szakadhatnak rá.” – magyarázza Almási doktornő – „Tehát, tartósan el kell folytani vágyakat. Minden ilyen helyzet hosszútávon problémát okoz.” Ezek a problémák mindenkinél másképp csapódnak le. Van, akinél például lelki vagy kommunikációs problémákat okoz. Minden attól függ, hogy milyen személyiségek vagyunk. Az álarcok viselése pedig együtt jár a valós érzelmeink elnyomásához, saját magunk elvesztéséhez, ezáltal állandó hiányérzetet, elégedetlenséget generálva. Forrás:
