Az apró kellemetlenségtől a súlyos zavarig – a tic-elés mibenléte 2011-09-21 Reggeli Napidoktor Megosztás: Tweet A tic ismétlődő, akaratlan mozgások és hangadások tartós fennállását jelenti. De mi is ez tulajdonképpen. A válaszokat Farka Luca klinikai szakpszichológustól kaptuk meg. A tic-kelés sokszor csak egy apró kellemetlenség, de gyakran előfordul, hogy egész életünket megkeserítően súlyos tüneteket produkálunk. Farkas Luca klinikai szakpszichológus szerint ez az állapot az egészen enyhétől a súlyosig terjedhet, amik akár munkahelyi problémákat okoznak. Miről is van szó pontosan? Kevésbé ismert tény, hogy a tic-zavarokat többféle csoportba soroljuk, és ezek közül a legösszetettebb zavar a Tourette-szindróma (TS), amely diagnózisának kritériuma, a legalább egy éven keresztül fennálló hangadásos és motoros ticelés. A rendellenesség neve a XIX. században élt Gilles de la Tourette francia neurológustól származik, aki elsőként írta le a jelenséget. Léteznek hangadásos és mozgásos tic-ek. „A mozgásos tic-ek leggyakrabban az arcon jelennek meg – de bármelyik izomcsoportnak a hirtelen összerándulásai is jellemző – ilyen például a pislogás, orr-, szájhúzogatás.” – magyarázza a pszichológus – „Ezen kívül vannak a vokális tic-ek, mint a krákogás, hümmögés. Akár beszédbeli tic-ek is előfordulhatnak, dadogás, elakadás.” A felkapott, ám nem túl gyakori akaratlan káromkodás is vokális tic. A tic egy fejlődési zavar, ami általában 5-6 éves korban kezdődik. Kiskamasz korban csúcsosodik ki a betegség, és a serdülőkor végével általában az esetek 70-80%-ban megszűnik. A tic idegrendszeri betegség. Hosszú évekig azt hitték, hogy valamilyen családi konfliktus, vagy nevelési zavar az ok. Az utóbbi húsz évben azonban kiderült, hogy genetikai alapú betegségről van szó. A stresszel annyibban függ össze a betegség, hogy az aggódás, a felfokozott lelkiállapotot követelő helyzetek felerősítik a tüneteket. Mit tehetünk ellene? Régebben az volt a bevett szokás, hogy el kellett fojtani a betegséget. Manapság a modern kutatások azt igazolják, hogy a nagyobb tudatosság az, ami segít. Nem elfojtani kell a tic-et, hanem megpróbálni átalakítani, visszatartani. Erre vannak különböző viselkedésterápiás módszerek is. A nagyos súlyos tic-elés esetében a szakemberek gyógyszereket is alkalmazhatnak. Az is nagyon fontos, hogy ne szóljunk rá a gyermekre, ha tic-el. Ezzel nem segítünk, hiszen arra sarkaljuk, hogy elfojtsa a betegséget. Forrás:
