Már hívható a rezsicsökkentési zöld szám

Már hívható az a zöld szám, amelyen a Magyar Energia Hivatal szakértői adnak tájékoztatást a rezsicsökkentéssel kapcsolatos általános kérdésekben.

A MEH a fejlesztési minisztérium felkérésére kedd óta üzemelteti az ingyenesen elérhető 06 80 205 386 információs vonalat. A szakértők a hívásokat hétfőtől csütörtökig 8 és 16 óra, pénteken 8 és 14 óra között fogadják – áll a közleményben.

Az alaposabb áttekintést igénylő felvetéseket a telefonos ügyintézők írásban rögzítik, és három napon belül megválaszolják az érdeklődőknek.

Az NFM és az energia hivatal kiemeli: a konkrét fogyasztói panaszok kezelését az adott szolgáltató és a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság végzi.
A lakossági földgáz-, áram- és távhőárak tízszázalékos csökkentése elsőként a januári fogyasztást összegző számlákban jelentkezik.

Előfordulhat, hogy az idei év első számlája még decemberi időszakra eső fogyasztást is tartalmaz, de a január elseje utáni energiafogyasztást már minden esetben a csökkentett díjakkal számlázzák a szolgáltatók – olvasható a közleményben.

A várhatóan leggyakrabban felmerülő kérdésekre összeállított válaszok a Magyar Energia Hivatal honlapján is olvashatók.

Forrás: