Így lehet saját lakásod

Felmérések szerint egy átlagos albérlet évente 650 000 Ft kiadást jelent. Tíz év alatt ez már egy kisebb lakás ára, persze ekkor nem vettük számításba, hogy 10 év alatt bizony többször is emelkednek a bérleti díjak.

Az emberek többsége azért választja mégis ezt az előnytelen döntést ahelyett, hogy saját lakást vásárolna, mert úgy gondolja, hogy nem engedheti meg magának, hogy saját tulajdonú lakásra tegyen szert.

Engedje meg, hogy itt felhívjam egy érdekes tényre a figyelmét. Egy ember átlagosan 45 évet él le úgy, hogy a lakhatását magának kell megoldania. Ez azt jelenti, hogy – az inflációt figyelmen kívül hagyva – ez idő alatt 29 700 000 Ft-ot fizet ki egy átlagos (1 + félszobás) lakás után. Ennyi pénzt egyszerűen kidobott az ablakon.

Ezzel szemben egy saját lakás megvásárlása esetén ez az összeg csak az egyik zsebünkből a másikba kerül, gyerekeink, unokáink megöröklik és azt még nem is néztük, hogy közel 30 000 000 Ft-ból ugye nem egy másfél szobás lakást tudunk venni és a példából teljesen kihagytuk az inflációt, azaz feltételeztük, hogy 45 év alatt egyszer sem emelnek árat a bérbeadók -ez ugye teljesen irreális.

pénzügy

Hitelből lakást venni kis önerővel szintén igen bátor dolog, hiszen úgy adósodhat el 10-20 évre, hogy a mai világban még egy-két évre is nehéz előre tervezni.

Azonban van egy olyan megoldás is, amelynek segítségével bárki saját lakáshoz juthat különösebb erőfeszítés nélkül is.

Ez a lehetőség a Lakástakarékpénztár, aminek segítségével akár hitel nélkül is előteremthető a szükséges összeg, illetve hitel felvétel esetén olyan fix törlesztőrészletek kerülnek megállapításra, amelyek a teljes futamidő alatt változatlanok maradnak!

Forrás: