Építsen tökéletes otthont – téglából!

A háza új lesz, de olyan anyagból szeretné építeni, ami már bizonyított? Nem baj, ha kicsit tovább tart az építkezés, de legalább masszív lesz a ház? Akkor a megoldás nem más, mint a tégla!

Amikor valaki úgy dönt, nem kész házat vásárol, hanem a saját igényei szerint építteti meg azt, már a tervezés első fázisában el kell dönteni azt is, milyen anyagból készüljön az épület. Az építőelemek ugyanis alapjában határozzák meg a lehetőségeket: milyen vastag lesz a fal, hogyan kell szigetelni, hogyan alakíthatók ki az egyes helyiségek, sőt, még azt is, hogy mennyire lehet változatos a ház külső formája, lehetnek-e benne például aprólékos motívumok vagy összefüggő nagy felületekből áll össze a szabályos négyszög-alaprajz.

A tégla a legrégebbi olyan építőelem, ami bár természetes alapanyag, mégis némi mesterséges beavatkozásra van szükség, mire a ház „építőkockájává” válik. Ez az elem valójában nem más, mint agyag, csak formába öntve és kiégetve. Az első téglák mintegy hatezer éves múltra tekintenek vissza, a kezdeti időkben még a nap melegével szárították ki a formába öntött agyagot, majd később készítettek speciális kemencéket, amivel már a ma ismert égetett téglákat is készítették.

Alig néhány évtizede még az ősi hagyományok alapján készült „féltéglából” készültek a házak, ám ennek hőszigetelő képessége igen gyenge volt, a régebben épült házakat ezért utólag kellett valamilyen hőszigetelő réteggel bevonni. Napjainkra azonban a számtalan gyártási eljárás és a téglák szerkezetének megváltoztatása következtében már önmagukban is képesek az így készült falak megtartani a felvett hőt: télen olyan, mintha egy óriási kályha belsejében ülnénk, ami benntartja a meleget, nyáron pedig kintről nehezen engedi át a külső forróságot.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A hátrányokat tehát sikerült kiküszöbölni, de mik a további sajátosságai a téglaháznak?

Mivel viszonylag apró darabokból épül a fal, lehetőség van az egységes „kockafal” helyett változatos minták kialakítására, egészen extrém formákat ölthet a ház mind alaprajzban, mind függőleges kialakításban. Ez persze azzal jár, hogy kissé tovább tart összerakni, mint mondjuk egy előregyártott elemekből készülő házat, de a végeredmény kétségtelenül megéri a várakozást és a sok munkát.

Hasonló az alapja a vályogfalnak is, ám eltérés, hogy az égetett elemekből készült falazat sokkal ellenállóbb a környezeti hatásoknak, elsősorban a nedvességnek, így stabilabb marad a házunk.

Ugyancsak kiváló ismérve a téglafalnak, hogy mivel az égetés során az agyag nagy szilárdságot kap, az ebből készült fal nagy teherbíró képességgel rendelkezik, nemcsak elválasztó falazásra alkalmas, hanem a nagyobb méretű téglákból a ház külső falát is elkészíthetjük, ezek pedig képesek az áthidaló gerendákat és a koszorút is megtartani.

Mindent egybevetve azt tanácsoljuk a még bizonytalan jövendőbeli építkezőknek, ne féljenek a téglától, mert ha kicsit többet is kell várni az elkészülésére, mint a félkész házaknál, cserébe egy kiváló hőszigetelésű és hőtárolási képességű, stabil, évtizedekig biztonságos házba költözhetnek be!

Forrás: