Duna House: gyenge volt az ingatlanforgalom decemberben

Az év leggyengébb forgalmával zárta az ingatlanpiac a 2012-es évet a decemberi 6 061-es tranzakciójával, így a tavalyi évre összesített végleges tranzakciószám 94 302 lett.

A teljes évet tekintve ez 7,5 százalékkal magasabb a KSH által 2011-re publikált 87 700-as darabszámnál. A decemberi gyenge kereslet nem okozott meglepetést a szakértőknek. Jelenleg a keresleti index 47 százalékpontot mutat. Ez – a szakértők szerint – összhangban van az egész 2012-es évben tapasztalt, az előző évekhez képest valamivel magasabb érdeklődési intenzitással.

Az elemzés emlékeztetet: a múlt év utolsó negyedéve a lakásárak visszaeséséről szólt Magyarországon. Az év eleji fokozott piaci intenzitás az első két negyedévben emelkedést, a harmadikban már csak stagnálást tudott okozni, de év végére az elapadt lendülettel együtt az árak is visszaestek a korábbi folyamatok mintegy folytatásaként.

Az Országos Lakásár Index történelmi mélypontra esett, hiszen 2008. első fele óta – amióta a Duna House az árindexet készíti – még nem volt hasonlóan alacsony szinten. A jelenlegi 3 százalékpontos esést – 81-re – a vidéki indexek drasztikus zuhanása okozta, amelyet a fővárosi mutatók enyhe emelkedése sem tudott ellensúlyozni.

A panellakások országos összesített árindexe tragikus képet mutat – állapította meg az elemzés. Az index a 2012-es harmadik negyedéves, 3 pontos esése után újabb 3 ponttal mindenkori mélypontjára zuhant, s 76 százalékpontra esett vissza. A téglalakások árindexe is esett kissé, de továbbra is tartja magát, a jelenlegi 85 pont ugyan 2012 legalacsonyabb értéke, de még így is jobb a korábbiaknál.

Lakás adásvétel eloszlás

A múlt év felének összesített eladási adatainak legszembetűnőbb eredménye a balatoni megyék, Veszprém és Somogy erőteljes kiugrása. Az itt eladott téglalakások négyzetméterára mintegy 240 ezer forint – nem sokkal marad el a fővárosi átlagtól, a 265 ezer forinttól. Panellakáshoz a legolcsóbb négyzetméter áron Tolna, Borsod-Abaúj-Zemplén és Somogy megyékben jutottak hozzá a vevők, mindhárom esetben 100 ezer forint alatt négyzetméterenként.

Az összesített budapesti 172 ezer forintos négyzetméterenkénti árral összehasonlítva, vagy akár a nyugati megyék 150 ezer forint körüli árával összevetve is hatalmasnak látszik a szakadék. A fővárosban a paneleket kis számban ugyan, de a legdrágábban a II. kerületben vásárolták 320 ezer forint fölött, de a négyzetméterárak több kerületben is 200 ezer fölött voltak esetenként.

Nincs látványos különbség a vásárlási szokásokban, ha 2012 két félévét összevetjük. A fővárosban, Budán és Pesten egyaránt a 40-60 négyzetméter közötti lakásokat vásárolták 40 százalék körüli részarányban és a Duna mindkét oldalán az 5-10 millió forintos lakások voltak a legkedveltebbek.

Vidéken szintén nincs a két félév összevetésében lényegi eltérés. Pest megyében a 40-60 és a 60-80 négyzetméter közötti méretkategóriák voltak a legnépszerűbbek, ezek együtt 45 százalékot tettek ki. Ugyanitt a lakásáraknál látható, hogy az 5-10 millió forint közöttieket vették legnagyobb arányban (32 százalék), de a 40 millió fölötti kategóriára is jutott még 4 százalék – olvasható az összegzésben.

Forrás: