Ahogy a belgák csinálják!

Június első hétvégéjén negyedik alkalommal ismerkedhetnek a hazai sörrajongók a világon egyedülálló belga sörkultúrával.

Évről évre bővül a Belga Sörfesztivál kínálata, ezúttal 30 belga sörfőzde 140 féle söréből válogathatnak az érdeklődők. A vajdahunyadvári nyárindító sörfesztiválon 50 különböző színű, fajtájú, ízű és erősségű sört vernek csapra a pultok mögött. A korábbi évekhez hasonlóan idén is lesz számos olyan sörkülönlegesség, amelyet eddig itthon nem kóstolhattak meg a belga sörök kedvelői. Emellett olyan belga sörfőzde is lehetőséget kap a bemutatkozásra, amelynek eddig egyetlen söre sem volt megvásárolható Magyarországon.

belga sörfeszt

Aki ellátogat a Mezőgazdasági Múzeumba, többek között csapolt formában is megkóstolhatja a 2012-es évben a World Beer Awards-on világ legjobb barna sörének választott Carolus Classic-ot is. Az idei Belga Sörfesztivál egyike a világ mindössze 300 kiválasztott helyszínének, ahol a Westmalle Trappista apátság engedélyezte világhírű barna sörének, a Westmalle Dubbel-nek a csapolását. Az újdonságok mellett a klasszikusokról – Delirium, Barbar, Kasteel Rouge, Duvel, Corsendonk – sem feledkeztek meg a szervezők.

Természetesen a gyümölcssörök kedvelői is az eddiginél nagyobb választékból szemezgethetnek: több mint 30 féle gyümölcssör szerepel a kínálatban az almástól a barackoson át egészen az ananászosig. A meggysörök szerelmesei idén 9 féle meggysör közül válogathatnak.

sör

Az eddiginél jóval nagyobb helyszín lehetővé teszi, hogy a sörfőzdék standjainál kiválasztott söröket a múzeum emeleti szintjén, zenei aláfestés mellett fogyasszák el a „nyugodtabb” környezetre vágyó vendégek, szükség esetén kipihenhessék fáradalmaikat és felkészülhessenek az újabb és újabb sörkülönlegességekre. Itt érdemes kóstolni a belga apátsági, és eredeti Trappista sajtokból, sonkákból, kolbászfélékből valamint csokoládékból is.

A fesztivál pénteken délutántól vasárnap estig várja a látogatókat.

Nyitva: péntek: 17:00-22:00

szombat: 12:00-22:00

vasárnap: 12:00-20:00

A 4 000 forintos belépőjegy teljes összege „lefogyasztható” 4 pohár (2 dl/pohár) bármely, a helyi kínálatban szereplő sörből.
A belépő emellett tartalmaz egy erre az alkalomra készített, egyedileg logózott belga sörös üveg poharat is. Újratöltésre, valamint márkázott ajándéktárgyak vásárlására egyaránt van lehetőség.

A Belga Sörfesztiválon mindenki megtalálhatja a maga sörét!

Forrás: