Még ma kérhető a méhnyakrák elleni védőoltás

Szeptember 13-áig a kitöltött iskolai nyilatkozattal kérhetik a térítésmentes vakcinát a hetedikes lányok szülei.

Legkésőbb szeptember 13-áig, azaz máig még térítésmentesen kérhető a 12. életévüket betöltött hetedikes lányok számára a méhnyakrák megelőzését szolgáló védőoltás. A Nemzeti Védőoltási Programban elérhető vakcina igényléséhez mindössze a kitöltött és aláírt szülői nyilatkozatot kell eljuttatni az iskolavédőnőnek vagy az iskolaorvosnak. Idén is több mint 40 ezer iskolás lány szülei dönthetnek a méhnyakrák ellen magas hatékonysággal védő ingyenes vakcina beadatása mellett.

Dr. Szentes Tamás országos tisztifőorvos, a köztévé Ma este című műsorában elmondta, az Országos Tisztifőorvosi Hivatal célja, hogy elérjék a 80% feletti átoltottságot, ami az adott generációban megfelelő védelmet nyújtana a méhnyakrák ellen.

A védettség kialakulásához ebben az életkorban két oltás szükséges 6 hónap különbséggel. A vakcina első adagját 2016 októberében a felkarba adja majd be az iskolaorvos, a második oltást pedig 2017 tavaszán kapják meg a lányok. A szülői nyilatkozat az ÁNTSZ oldaláról, erről a linkről is letölthető.

gyerek

Az 2014-ben a Nemzeti Védőoltási Programba emelt méhnyakrák elleni iskolai kampányoltás rendkívül sikeres: az oltási program kezdetétől a jogosultak mintegy 80%-a, azaz több mint 70 ezer iskolás lány szülei döntöttek úgy, hogy kérik gyermeküknek a védőoltást. Ennek nyomán az elmúlt két tanévben az iskolaorvosok összesen mintegy 140 ezer térítésmentes méhnyakrák megelőzést szolgáló vakcinát adtak be.

A 2015–2016-os oltási kampány eredményességére ugyancsak jellemző, hogy az iskolák egyötödében az oltásra jogosult összes lány szülei igényelték a méhnyakrák elleni védőoltást.

Az első két méhnyakrák elleni országos védőoltási kampány során beadott mintegy 140 ezer oltással körülbelül 225-335 lány jövőbeli méhnyakrákos megbetegedését sikerült megelőzni. Ez nagyon fontos, mivel jelenleg még sok nő hal meg Magyarországon méhnyakrák miatt, ez 2008 és 2014 között évente átlagosan 408 főt jelentett.

Döntsön Ön is a leánya védelme mellett, kérje számára a térítésmentes védőoltást!

Forrás: ÁNTSZ