Hüvelyi folyás? Irány az orvos!

A hüvelyi folyás sok esetben teljesen természetes öntisztuló folyamat. Ám az is előfordul, hogy a folyás színe, állaga, illata megváltozik, ami már komoly gondokra is utalhat. A témában dr. Lőrincz Ildikó, a Nőgyógyászati Központ szülész-nőgyógyásza van a segítségünkre.

Támpontokat kaphatunk, de az orvosé az utolsó szó!

A hüvelyi folyás, mint ahogyan arról már volt szó, természetes folyamat, öntisztulása a szervnek. Ugyanakkor a hüvelyben jelentkező problémák jellemzően a hüvelyváladék elszíneződésével, állagának megváltoztatásával is felhívják magukra a figyelmet. Bár támpontokat kaphatunk ezen adatok, megfigyelések alapján, azt fontos tudni, hogy biztosat csak a szakorvosi vizsgálat hozhat! Lássuk a leggyakoribb okokat a hüvelyi folyás hátterében:

Bakteriális fertőzés

A hüvelyi folyás a leggyakrabban fehéres színű, viszonylag híg állagú. Ám az egyes kiváltó okok miatt a szín és az állag is változhat. Bakteriális fertőzés esetében a zöldes szín is előfordulhat, de a bűz a legtöbb esetben nem jellemző – igaz, ez baktériumfüggő. A nagyobb mennyiségű, jellegzetes szagú, koszos-szürkés színű folyás szintén a bakteriális fertőzésre utaló jel.

Gombás fertőzés

Az egyik leggyakoribb probléma, amivel a nők szembesülnek a hüvely gombás fertőzése. Ebben az esetben a természetes hüvelyi folyás fehéres, savanyú szagú, túrós állagú lehet. A gombás fertőzés hátterében nem csak a külső környezetből származó gombák húzódhatnak meg. Sok esetben a hüvelyi Ph változása segíti elő a gomba terjedését. Ettől függetlenül bakteriális és gombás fertőzés esetén is a kezelést a partnerre is érdemes kiterjeszteni.

Allergia

Helyi fogamzásgátlók vagy gumióvszer okozhatja a legtöbb esetben. Ilyenkor a váladék híg, áttetsző. Ez tulajdonképpen nem hüvelyi folyás, és az allergiát kiváltó anyag eltávolításával rövid időn belül meg is szűnik.

Nemi betegségek

A sárga, vagy sárgászöld folyás a legtöbbször valamilyen nemi betegségre, például gonorrheára utalhat. Ezt a folyás azonban jelezheti a méhnyakgyulladás kialakulását is.

Méhdaganat, rák

A jó és rosszindulatú daganatok jelenlétét egyaránt jelezheti hüvelyi folyás. Ha a színe sárgás, vagy mustárszínű, valamint kellemetlen, rothadáshoz hasonló szag is társul hozzá, akkor sajnos akár méhnyakrákkal is szembesülhetünk.

Méhsüllyedés, petevezeték gyulladás

A véres folyás is előfordul, és jellemzően ez váltja ki a legnagyobb riadalmat is az emberekben. A hátterében méhsüllyedés, a méh előreesése, petefészek gyulladás, vagy akár daganat is állhat.

Hormonális eltolódás

A hüvelyi folyás hátterében igen gyakran endokrinológiai probléma is állhat. Ez rendszerint véres folyással párosul, ami ijesztő, így a betegek gyorsan orvoshoz fordulnak.

Egysejtű fertőzés

A Trihomonas fertőzés produkálja az egyik legmeglepőbb hüvelyi folyást. Ebben az esetben a váladék bűzös, sárgás, zöldes, és habos is lehet. Az egysejtű fertőzése nem áll meg a hüvelynél, a hugyutakra is átterjedhet.

Túlzott tisztálkodás

A boltok polcai roskadoznak az intim mosakodó szerek súlya alatt, amit a nők előszeretettel használnak is. dr. Lőrincz Ildikó szülész-nőgyógyász elmondta, hogy ezek a készítmények tönkretehetik, elmoshatják a hüvely természetes védekezőképességét, így a fertőzéseknek is utat nyithatnak. A használatuk sokszor indokolt lehet, de a túl gyakori használat sokszor káros hatásokkal is járhat.

Mit tehetünk?

A hüvelyi folyás hátterében igen sok betegség, vagy más probléma, fertőzés állhat, így ha olyat tapasztal, ami a normálistól eltér, mindenképpen érdemes felkeresnie szakorvost. Ebben az esetben a vizuális jegyek és a szag alapján is közelebb lehet kerülni a megoldáshoz, ám a szakember kenetvétellel illetve tenyésztések segítségével biztosat is tud mondani, így a kezelés gyorsabb és hatékonyabb lehet. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy komoly problémákat is jelezhet a hüvelyi folyás, melyek mindenképpen szakemberi segítséget igényelnek!

Forrs:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.