Hiába a korai felismerés?

A tünetek megjelenése után gyorsabban diagnosztizált és kezelt petefészekrákos nők túlélése nem volt jobb, mint azoké, akiknél később kezdődött a terápia.

A vizsgálatban a diagnózist követő öt évig mintegy 1500 ausztrál nőt követtek nyomon, akiknél 2002 és 2005 között diagnosztizáltak petefészekrákot. A felmérésbe bevont nőket a kutatók kikérdezték tüneteikről, valamint arról, hogy az első tünetek megjelenése után mennyi idő telt el a diagnózisig és a kezelés megkezdéséig.

A nők többségének voltak tünetei a diagnózist megelőzően. A tünetek megjelenése utáni két hónapon belül a nők 40 százaléka ment orvoshoz, három hónapon belül 60 százaléka, hat hónapon belül pedig 80 százaléka. Az eredmények azt mutatták, hogy a túlélés időtartama nem függött attól, hogy melyik csoportba tartozott valaki.

pete6

Azoknak a nőknek a túlélési ideje viszont hosszabb volt, akiknél a tünetek jelentkezése előtt, rutinvizsgálat során diagnosztizálták a petefészekrákot: átlagosan négy év a másik csoport három évéhez képest. A tünetek megjelenését követő egy hónapon belül diagnosztizált nők 52 százaléka élt még öt év elteltével, míg az egy éven túl diagnosztizált nők 53 százaléka.

A kutatók úgy vélik, ha a petefészek rákja már eléggé előrehaladott ahhoz, hogy tüneteket okozzon, akkor lehetséges, hogy a kezelés már kevéssé javítja a páciensek többségénél a túlélést. A tanulmányt a Journal of Clinical Oncology című szakfolyóirat legfrissebb számában tették közzé.

Forrás: