Szóvivők egyetemen – megkezdődött az első egyetemi képzés

Szóvivői és kommunikációs, egyetemi szintű képzés indult, Magyarországon elsőként az egészségügy területén, 2011 őszétől.

A képzéssel olyan gyakorlati szakembereket készítenek fel az intézményi, szervezeti kommunikációra, akik képesek lesznek a korszerű technikai eszközök közvetítésével a kommunikációt magas szinten végezni.

Az egészségügyi terület számára felkészítendő első hazai egyetemi szóvivő és kommunikációs képzés célja, hogy a tanulmányokat elvégző szakemberek képesek legyenek a szakterületük, az intézményük kommunikátoraként közreműködni. Az oktatási innovációban élenjáró  Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Karán az idei év őszétől indította első ízben  az egészségügyi szóvivő és kommunikációs szakirányú továbbképzési szakot.

Az első hallgatók az ország különböző vidékéről és intézményeiből érkezett és kezdte meg a tanulmányait, egy részük már jelenleg is kommunikációs feladatokat lát el a munkahelyén. Az orvosok és egészségügyi dolgozók a képzés során felkészülnek arra, hogy  képesek legyenek hatékonyan, professzionális módon képviselni és közvetíteni beteg-orvos, beteg-beteg, orvos-orvos közötti személyes, illetve a társadalmi, a munkahelyi, az intézményi, a szakterületi és a  sajtókapcsolati területeken. Az elméleti tárgyak, mint például a XXI. század kommunikációja, a médiagazdaságtan, a közszereplés, az íráskészség-fejlesztés, a retorika mellett jelentős szerepet kapnak a new média eszközök alkalmazásai az egyik népszerű egészségi szakportál, a Napidoktor közvetítésével.

A hazai munkaerőpiac az elmúlt tíz évben, nagy mennyiségben igényelte a kommunikációval kapcsolatos szakismeretekkel rendelkező, különböző szintű vezető és vezető-utánpótlást biztosító, nemzetközi pályára alkalmas pályakezdőket. Az egészségügyi intézmények kommunikációs követelménye egyre erősödik, hiszen a marketing, a közönségkapcsolatok és a belső környezet befolyásolását a gazdasági folyamatok kommunikációs eszközökkel történő tervezését, szervezését, irányítását és a rendszerek és folyamatok általában értendő befolyásolását csak kommunikáció útján érhetjük el s ezt ma már ez egészségügyi ágazat sem mellőzheti.

tanar1

Az e-business, az e-commerce fogalmai jelzik, hogy a hagyományos, közvetlen emberi kommunikáció mellett egyre hangsúlyosabb az internet alapú szolgáltatásfejlesztés, illetve ennek gazdasági interakciói. A munkaerő-piaci igények azt is jelzik, hogy egy egészségügyi, egészségturisztikai intézményeknél munkát vállaló szakember korszerű, az EU mércéknek is megfelelő szemlélettel akarjon és tudjon kis- és nagy szervezetet stb. menedzselni, érdeket egyeztetni, pályázatot írni, s mindezt lehetőleg idegen nyelven is magas szinten legyen képes végezni. A szakon végzettek iránti munkaerő-keresletet várhatóan tovább erősíti a kórházak, egészségturisztikai intézmények, gyógyszergyárak, közigazgatási intézmények egészség kommunikációs tevékenységéhez szükséges szakemberigény kielégítését.

Képzésszervező: Hipságh Gyöngyi 99/518-362, 30/300-3384 9400 Sopron, Erzsébet u. 9. [email protected] Tanulmányi Osztály: Horváth Imréné (Judit), Traxler Attiláné (Zsuzsanna) 99/518-208, 99/518-220 9400 Sopron, Erzsébet u. 9.
[email protected] Szakfelelős: dr. Fábián Attila egyetemi docens

Ma már számos intézmény, szervezet alkalmaz szóvivőt, ez a munkakör jelentős szakmai tudást, és képességet igényel. Az egészségügyi  szóvivői képzés indítása a munkaerő-piaci igények reális felismerésén alapul. Az új egyetemi szak  az új oktatásszerkezettel és tudásbázissal kíván hozzájárulni az egészségügy szükséges megújulásához, felkészítve hallgatóit társadalmi igények kiszolgálására.

Tanárai, előadói a kommunikációs és egészségügyi szakma ismert szakemberei, többek között: prof. dr. Halmy László, prof. Dr. Iván László, Beke Zsuzsa, Buncsik Ildikó, G. Németh György, Győrfi Pál, dr. Németh Erzsébet, dr. Orodán Sándor, dr. Strasszer Tibor, Serényi János, dr. Szepesi András, Szabó György.

Forrás: