Nyitva tartó fogászati rendelők listája Budapesten és Pest megyében

Összegyűjtötték a koronavírus-vészhelyzet ideje alatt sürgősségi ellátást nyújtó budapesti és pest megyei fogászati rendelők listáját, hogy segítsék a betegek tájékozódását.

Tömegével döntöttek rendelésük szüneteltetése mellett a fogászatok a betegellátást korlátozó miniszteri rendelet megjelenését követően. Bár a rendelők tájékoztatták pácienseiket és elhalasztották a nem sürgős kezeléseket, sokan éppen akkor szembesülnek a bezárt rendelővel, amikor sürgős segítségre lenne szükségük.

Márpedig kínzó fogfájásnál, vagy még nagyobb bajban, gyors segítségre van szükség. Ezen segít az a hiánypótló lista, mely összegyűjti a koronavírus-vészhelyzet alatt sürgősségi ellátást nyújtó budapesti és pest megyei fogászati rendelőket.

„Az volt a célunk, hogy megkönnyítsük a betegek tájékozódását és segítsük az ellátás biztonságának megőrzését” – mondta Aranyi Rita, a listát készítő és gondozó MindentMent fogászati rendelő igazgatója.

Jelenleg 148 sürgősségi fogászati ellátást nyújtó rendelő szerepel a listán, ebből 103 budapesti, 45 pest megyei fogászat. A rendelők települési, illetve Budapesten kerületek szerinti sorrendben szerepelnek. A listán megtalálhatjuk a rendelők elérhetőségeit, valamint hogy magán- vagy állami finanszírozású az ellátás. A lista folyamatosan frissül.

Életbevágóan fontos tudni, hogy a koronavírus miatt csak sürgősségi ellátást nyújthatnak a rendelők, szigorú biztonsági szabályok mellett. Ezért minden esetben telefonon vagy e-mailen tájékozódjunk, mielőtt elindulunk – figyelmeztet Aranyi Rita, a MindentMent fogászati rendelő igazgatója.

A lista a www.mindentment.hu/koronavirus-fogaszati-info címen érhető el.

Forrás: Napidoktor.hu


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.