Nőnapi adománygyűjtés a Bethesda Gyermekkórháznak

A Bethesda Gyermekkórház Nemzetközi Nőnap alkalmából bejelentette, hogy az idei évben adománygyűjtő tevékenysége középpontjában az országos gyermekégés-központ anyaotthonának építése áll. Kováts Adél színművésznő vállalta, hogy a társadalmi összefogás nagyköveteként a kezdeményezést támogatja.

A Bethesda Gyermekkórházban található az országos gyermekégés-központ. A súlyosan sérült kis lakók gyógyulásához szükséges lelki kondíció szülői jelenlét nélkül sokszor egyszerűen nem biztosítható, de éppen ezek az anyukák azok, akik sokszor csak a folyosókon, gyermekágyak alatt tudnak pihenni. 100 éve tartották Magyarországon az első Nemzetközi Nőnapot. Azóta sok minden változott, de a nők – munkában és a családban, vagy akár a gyermekek gyógyításában és ápolásában betöltött – szerepe nem lett sem egyszerűbb, sem kevesebb. Ez tiszteletet és megbecsülést érdemel ma is, azonban a nők lehetőségei és ezzel felelősségük is ugyanekkora mérvű átalakuláson ment keresztül. Emancipáltabb, de bonyolultabb is lett az élet. Ma már nem várható el minden házon kívüli dolog a férfiaktól, cserébe a nők a maguk stílusában próbálhatják ki magukat, tehetnek saját magukért és a gyermekeikért. Ennek tipikus környezete egy gyerekkórház, hiszen mind a betegekkel érkező szülők, mind a gyógyítási munkát végzők többsége nő, fiatalasszony, hölgy.

A Magyar Református Egyház Bethesda Gyermekkórház különleges hely, amit talán maga az intézmény „Jutalmunk, hogy tehetjük” mottója fejez ki a legszebben: benne van, hogy a beteg gyermek ellátása sosem pusztán orvosi kérdés.  A gyermekek gyógyulásához nemcsak gyógyító munka, de lelki támogatás is szükséges, az hogy a szülei mellette lehessenek, és biztosítsák azt a melegséget és szeretetet, amit még a legjobb orvosnő sem, csakis a szülő tud megadni. Ehhez sokszor elég egy apró csendes zug, ahol az anyuka félrehúzódhat kicsit gyermekével, vagy egyszerűen csak álomra hajtja a fejét, amíg az orvosok, nővérek munkáját segíti a gyermeke gyógyításában.

tamogatas640

A Bethesda Kórház azért is különleges, mivel itt van az országos gyermekégés-központ. Az Égéssérült Gyermekeket Gyógyító Országos Központot 2002-ben alapították. Ekkor épült fel az ország legkorszerűbb, égési sérült gyermekek ellátására specializálódott centruma a kórházban.  A 10 ágyas központban a súlyos égetteket a 4 ágyas égésintenzív részlegen gyógyítják, ahol rendelkezésre állnak speciális, az égett betegek ellátásához szükséges fluidizációs ágyak, és önálló fürdető-kötöző helyiség. A központ égési és plasztikai sebészeti részlegén három, kétágyas kórteremben ápolják a felvételt igénylő, illetve az intenzívről kikerülő, gyógyulóban lévő betegeket.
A Központ egész Magyarország területéről folyamatos készenléttel fogadja a súlyosan égett gyermekeket. Évente mintegy 300 gyermek kerül ide, ebből kb. 70 beteg a központ intenzív részlegére kerül felvételre. A kisebb kiterjedésű égési sérülések gyógyítása az ambulancián, szükség esetén az osztályon zajlik. A sürgős esetek ellátása mellett, az égett gyermekek gondozását, helyreállító plasztikai sebészeti ellátását is elvégezik itt.

Mindez bizony azt jelenti, hogy egy súlyos égési sérülésnél heteket, akár hónapokat töltenek el itt a gyermekek. Ezért kiemelkedően fontos, hogy az anyukaszálló rendelkezésre álljon. A Bethesda Gyermekkórház közössége nem pusztán vágyakozik az anyaotthon létrehozására, de számos konkrét lépést is tett már a megvalósulás érdekében. Azt azonban tudják, hogy egy ilyen komoly fejlesztés megvalósítása nem sikerülhet egyedül.

Egy cég „Törődünk az élettel” program a Bethesda Alapítvánnyal közös „Közös küldetésünk az egészség” akcióban egy év alatt 3 millió forint adományhoz jutatta hozzá a Bethesda gyermekégési központját. Ennek nagy részét a magyar hölgyeknek is köszönhetjük, akik megvásárolt zsebkendők dobozaival adták össze az egyik szupermarketben, a közel 2.430.450 forint támogatást, amit végül a cég 150 munkatársa további félmillió forint saját felajánlással egészített ki. A kórház nevében Dr. Bene Ruzsena, Dr. Kostyál Erika főorvosok és Soósné Szabó Kati főnővér veszi át a 3 millió forintot, Kováts Adél színművésznőtől, az együttműködés Nagykövetétől és Jaksa Petra, ezüstérmes önkéntes tűzoltótól.

Forrás: