Ismét kiváltható lesz a háromhavi gyógyszeradag

Szeptember 1-jétől újra ki lehet váltani háromhavi gyógyszeradagot is.

Módosulnak többi között a gyógyszerrendelés és -kiváltás szabályai, így az 50 ezer forintnál alacsonyabb fogyasztói árú, krónikus betegségek kezelésére szolgáló gyógyszerek esetében az orvos három hónap időtartamra is elláthatja a beteget gyógyszerrel úgy, hogy a három vényen nem kell feltüntetni a gyógyszer kiváltásának legkorábbi időpontját.

A vények három hónapos érvényességi idején belül a beteg dönthet, hogy egyszerre vagy receptenként kívánja a számára felírt gyógyszereket kiváltani.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkársága szerint a változtatást azt tette lehetővé, hogy időközben jelentősen csökkent a generikus gyógyszerek árszintje, illetve több, korábban is kórházban beadott drága gyógyszert tavaly óta a kórházak rendelnek meg a betegeknek. Ezen intézkedés következtében – tette hozzá az egészségügyi államtitkárság – könnyebbé és rugalmasabbá válik a krónikus betegek gyógyszerkiváltása.

gyogyszer7

A legnagyobb költségű (50 ezer forint feletti árú) gyógyszerek kiváltása esetében a takarékos gyógyszerfelhasználásért – meghatározott eseteket leszámítva – továbbra is indokolt, hogy a gyógyszereket 30 naponta váltsák ki – tudatta az államtitkárság.

Októbertől lehetőség lesz arra is, hogy ha egy beteg külföldön kívánja kiváltani gyógyszerét, akkor kérésére az orvos olyan tartalommal állítsa ki a vényt, amely a külföldi gyógyszertárak számára megkönnyíti a gyógyszer kiadását. Ezt a vények kölcsönös elismeréséről szóló uniós irányelv hazai szabályozásba történt átültetése teszi lehetővé. Az orvosnak lehetősége lesz arra is, hogy – ha módjában áll – a kiváltás országában ismert nyelven állítsa ki a receptet.

Forrás: