Integess te is a szemellenzős agynak!

Bűvös kockát, szalámit, sakktáblát, paprikát, íjat és egy nemzeti színű szemellenzővel ellátott agyat ábrázol egyebek mellett a Színes Város Csoport egy pályázatának nyertes alkotása, amelyet a budapesti Kertész utca egyik tűzfalára festettek önkéntesek.

szines_varos_kertesz_agyA Színes Város és az Art Moments fesztivál július végén hirdetett pályázatot "Mi neked a magyar?" címmel, amelyre a témára reflektáló alkotásokkal lehetett nevezni – közölte kedden Flór Péter, a Színes Város főtitkára az MTI-vel.
A többek között iparművészekből, képzőművészekből, és művészettörténészekből álló szakmai zsűri a beérkező 27 pályamunka közül Orosz Richárd alkotását ítélte a legjobbnak, második Babos Bertalan Zsili munkája, míg a harmadik legkiválóbbnak Hegyi Orsolya elképzelése bizonyult. Az alkotásokat erős társadalomkritika jellemezte – mutatott rá a főtitkár.
A hat napon keresztül zajló falfestésben több mint 30 ember vett részt, és mintegy 300 liter falfestéket kentek a falra. A beérkezett nevezéseket kiállításon is bemutatják a közeljövőben a szervezők.

A tűzfalak és közterek színesítését legális formában elsőként útjára indító Színes Város Csoport 2009-es alakulása óta már csaknem 14 ezer négyzetméter falfelületet színesített ki Budapest kilenc kerületében és több vidéki nagyvárosban.

Képek forrása: szinesvaros.hu

Forrás: