Hétvégi Szent Márton napi programok

Aki Márton-napon libát nem eszik, egész éven át éhezik – tartja a mondás. A népszokásokkal és hiedelmekkel gazdagon övezett eseményt országszerte számos helyen ünneplik lakomával és egyéb hangulatos programokkal. Most ezek közül válogattunk nektek.

1. Hollókői vigasság

Tours-i Szent Márton ünnepnapjához, azaz november 11-éhez jó pár érdekes hagyomány kapcsolódik, amelyeket remek móka lehet az élő faluban, Hollókőn feleleveníteni. A településen a 11 órás megnyitó után életképeket fohnak bemutatni védőszentjük legendájából, a rátermett legények megküzdenek a Hollókő Főgúnárja címért, a piacon pedig a kóstolgatás mellett Lúdas Matyival és Döbrögi urasággal is össze lehet majd futni. A Guzsalyas ház pincéje helyi borokat kínál, a gyerekeket pedig kézműves-foglalkozás várja. És ha már itt jársz, ne hagyd ki a hollókői várat sem.
Mikor?
2015. november 14.
Hol?
Hollókő
Még több infó ide kattintva.

Fotó: holloko.hu

Két eredettörténet

A monda úgy szól: amikor az alázatos és jóságos misszionárius, Márton tudomására jutott, hogy püspökké akarják szentelni, a küldöttek elől gyorsan a ludak óljába bújt. Ez rossz ötletnek bizonyult, ugyanis a megrémült libák hatalmas zajt csaptak a szárnyuk verdesésével és a gágogásukkal, így nem volt nehéz felfedezni a rejtekhelyet. Márton püspökké szentelésére 371-ben került sor. Haláláig, 398-ig segítette a rászorulókat.
A másik történet szerint már a római időkben is nagy lakomákat csaptak november 11-én, amely a téli évnegyed kezdőnapjának számít. Ekkor kóstolták meg az újbort; a poharakat a következő év jó termésének reményében ürítették fenékig. A rómaiak ekkor Mars szent madarát, a ludat fogyasztották, amely később Márton madaraként maradt meg a keresztény kultúrában.

2. Lúdtalpaló túra nem csak ludaknak

A Borsodi-Mezőség Tájvédelmi Körzetben tett túrán a ludaké a főszerep, de biztosan más itt élő, vonuló és ragadozó madár is távcső elé kerül majd. Seres Nándor természetvédelmi őr segítségével 12 kilométert járhatsz be a védett területen. Az útvonal érinti a Szélkiáltó tanösvényt is. Távcsövet a szervezők csak korlátozott számban tudnak biztosítani, így ha van sajátod, mindenképpen vidd magaddal. Meleg ruha, kényelmes, vízálló bakancs vagy csizma viselése ajánlott.
Mikor?
2015. november 14.
Hol?
Borsodi-Mezőség Tájvédelmi Körzet
Bővebb információ itt.

Fotó: shutterstock.com

3. Lúdsokadalom és lakoma a Hortobágyon

Miért pont püspökfalat?

oAz elnevezés onnan ered, hogy a középkorban még az ételből is „adóztak”, s az emberek a liba egyik legkevésbé húsos részéből, a hátsó fertályából lekanyarított darabot küldték el a püspöknek.

A hortobágyi puszták és a halastavak környékén ősszel tömegesen jelennek meg a ludak. A nemzeti parkos program fő eseménye a madarak megfigyelése, melynek során a nagy lilikek mellett ritkább fajok egyedeit is megcsodálhatod, például az apácaludat vagy a vörösnyakú ludat. Ha megéheztél, ezután részt vehetsz a Márton-napi libalakomán, a nap második felében pedig a Hortobágyi Vadasparkban élő állatokkal ismerkedhetsz meg. Ha kedvet kaptál, ne felejts el előre bejelentkezni.
Mikor?
2015. november 13.
Hol?
Hortobágyi Nemzeti Park
Még több infó ide kattintva.

Fotó: Gulyás Attila

Időjóslás

Bár manapság az eltolódott évszakok miatt nem túl valószínű, hogy november 11-én havazni fog, régebben úgy tartották, ha Szent Márton „fehér lovon érkezik”, enyhe télre számíthatunk, viszont ha „barna lovon nyargalász”, avagy „szürke lovon jön”, kemény, havas tél lesz. Persze a libák sem maradhatnak ki az időjóslásból: egy másik hiedelem szerint „Márton napján, ha a lúd jégen jár, akkor karácsonykor vízben poroszkál”. Még a sült liba sem menekülhetett a felelősség alól: amennyiben mellcsontja fehér és hosszú volt, hasonló télre számítottak, a rövid, barna csont a csapadékos, sáros időt hivatott jelezni.

4. Lúdas Matyi is imádná  

Szent Márton vesszeje

oMárton napján a pásztorok többágú vesszőt ajándékoztak a gazdáknak. A hagyomány szerint ahány ága van a vesszőnek, annyit fial majd a disznó. Tavasszal ezzel hajtották ki az állatokat a legelőre.

A Bikali Élménybirtok már önmagában is különleges helyszín: egy egész középkori falu tárul fel előtted, ahol még a boltos is korhű ruhában várja a betérőket. A libanapon olyan színes programokkal várják a családokat, mint a labirintusjáték, a lovagi torna vagy a fegyverbemutató, de a színpadon megelevenedik Lúdas Matyi története is. Ha megéheztél, betérhetsz a fogadóba, ahol ínycsiklandó libás fogásokkal várnak, és borkóstolásra is alkalmad nyílik.

Mikor?
2015. november 14.
Hol?
Bikali Élménybirtok
Bővebben itt.

Fotó: Bikali Élménybirtok

5. Márton-napi újborfesztivál a Somlón

Márton pohara

oA hiedelem úgy tartja, hogy „a bornak Márton a bírója”, vagyis ezen a napon mindenképpen meg kell kóstolni az ekkorra éppen kiforrott újbort, az egész évi fáradozás gyümölcsét. A vacsorát ilyenkor tehát „Márton poharával” szokás leöblíteni.

A Nagy-Somlói borvidék gazdáinak hála ezen a hétvégén te is utánajárhatsz, vajon tényleg borban áll-e az igazság. Már csak azért is megéri ellátogatni az ország legkisebb borvidékére, mert azt rebesgetik, a meleg nyárnak köszönhetően idén mind a mennyiség, mind a minőség átlag feletti lett. A finom nedűk és a Márton-napi libás menü mellett zenével és kulturális programokkal várnak a szervezők.

Fotó: Gulyás Attila

Mikor?
2015. november 13–15.
Hol?
Nagy-Somlói borvidék
Még több infó itt.

+1 Szombathely egész hónapban ünnepel

A savariai származású Szent Mártont Szombathelyen egészen november 26-ig ünneplik. Az egyházi megemlékezések mellett rengeteg kiállítást, koncertet, táncházat, előadásokat és lampionos felvonulást is rendeznek. A részletes programot itt találod.

Forrás: Turistamagazin