Csengőszó, csengőszó.. és már megint zúg a fülem!

A személyre szabott dallamok segíthetnek azokon, akiknek cseng a füle – állítják westfáliai kutatók.

A westfáliai Karl-Wilhelm Egyetem kutatói arra jutottak, hogy a tinitusztól, azaz a fülcsengéstől szenvedők esetében a személyre szabott zeneterápia segítségével nagymértékben csökkenthető a betegek által hallott hangok, zajok mértéke.

A tinitusz, vagy fülzúgás, fülcsengés csengő, zúgó, de akár morajló vagy sziszegő hangokat okoz, amelyek gyakran irritálóan hangosak a beteg számára. Az egy éven keresztül zajló kutatás során a német egyetem szakemberei olyan eljárással dolgoztak, amelyben a vizsgálatokban résztvevő betegek kedvenc zenéit alkalmazták a tünetek enyhítésére. Az egyes zenei anyagokat úgy módosították, hogy azokból eltávolították a betegek által hallott zajok frekvenciájával megegyező hangokat. 3528
A résztvevők a módosított zenék hallgatása közben arról számoltak be, hogy csökkent a fülzúgásuk hangereje.

A kutatók az eljárást arra az elméletre alapozták, amely szerint a hallható hangokban a tinituszos zajokkal megegyező spektrumú hangok eltávolításával csökkenthető az agy azon területének tevékenysége, amely az érintett frekvenciával kapcsolatban áll ? így pedig a tünetek is enyhülnek.

A kutatók szerint az eljárás jól kiegészítheti a széleskörben használt indirekt pszichológiai terápiát, amelyet a gyógyíthatatlan tinituszos betegek életminőségét javítandó kezelésként alkalmaznak.

Forrás: