Az újságírók egészsége

A magyar újságírók egészségi állapota semmivel sem különbözik a magyar társadalom helyzetétől, annak ellenére, hogy a nemzetközi egészségügyi szakmai felmérések a kiemelt kockázatú foglalkozások közé sorolják.

Miközben az európai munkavállalók közel negyede gondolja úgy, hogy biztonságukat és egészségüket veszélyben érzik munkájuk miatt, hazánkban ilyen jellegű felmérés még nem készült. Ezt a hiányt kívánják pótolni még ebben az esztendőben a legnagyobb újságíró szervezetek, így – többek között – a MÚOSZ, a MÚK, a MSÚSZ – hangzott el a szakmai szövetség életmód napi rendezvényén.

A magyarországi általános rizikótényezők közül előtérben a túlsúly, a fizikai aktivitás hiánya, a dohányzás és az alkohol káros következményei. Ezeket emelte ki nyitó előadásában dr. Kásler Miklós, az Országos Onkológiai Intézet vezetője.

A keringési és daganatos betegségek a vezető halálokok Magyarországon, ezekhez kapcsolódóan a megelőzés, a szűrések fontossága mellett a megfelelő életmódot és a táplálkozást emelte ki előadásában dr. Bicsák Krisztina, az Emberi Erőforrás Minisztérium Népegészségügyi Államtitkárság főosztályvezetője.

Közös feladatunk, hogy a születéskor várható élettartamot összevető úniós listán Magyarország ne a végén szerepeljen. Bár a dohányzás visszaszorításában Magyarország jelentős eredményeket tudhat magáénak, évente mintegy 20 000 idő előtti halálozást sorolnak a dohányzás következményei közé.

A dohányzás leszokás támogatási módszertani központ munkájáról szólva dr. Kovács Gábor főigazgató hangsúlyozta: a nemzeti kampány folytatódik, újabb lehetőségek, módszerek bevezetésére kerül sor, hogy a kampány kezdeti sikerei lendületben maradjanak.

egeszseg3

Külföldi példák alapján, telefonon is lehet majd segítséget kérni, akár otthoni fotelból is lehet konzultálni szak pszichológussal a témában. A 24 órás ingyenes vonal éjjel-nappal hívható: 06 80 44 20 44. A segítségre szükség lehet, mivel a felmérések szerint a felnőtt lakosság 30 %-ka még mindig dohányzik (férfi:34 %, nő:25%).

Az újságírók egészségének gondozásában szerepet vállaló Benyovszky Orvosi Központ köszöntötte dr. Mák Ibolyát, a „szakma főorvosát”, aki évtizedek óta példamutatóan végzi az újságírók egészségügyi ellátását.

Bejelentették: az újságírók egészségkártyát igényelhetnek, amellyel soron kívül és kedvezményesen vehetnek igénybe különböző egészségügyi szolgáltatásokat. A sikeres életmód rendezvényen számos újságíró egészségi szűrésére is került a Nemzeti Egészségvédelmi Program szűrőkamionjában.

A rendezvényen előadást tartottak: Dankovics Gergely programigazgató, az Európa Nemzeti Egészségvédelmi Program alelnöke, dr. Sebestény Andor, a Londoni Birodalmi Rákkutató Intézet professzora,  Csató András, a  Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara Egészségügyi Bizottságának elnöke, prof. dr. Illés Árpád DEOEC Belgyógyászati Intézet, dr. Döbrőssy Lajos, az Országos Tisztifőorvosi Hivatal szaktanácsadója, dr. Molnár Zsuzsa, az  Országos Onkológiai Intézet főorvosa, dr. Szolnoky Miklós gyermekgyógyász, immunológus, dr. Pusztai Erzsébet orvos.

Az újságírók életmód napja meghívottjai és résztvevői a különböző hazai újságíró szervezetek tagjai voltak, a rendezvény az egészségtudatos élet, a hazai ellátás helyzetének bemutatása mellett az újságírók összefogását is szolgálta. A rendezvényt a Magyar Újságírók Országos Szövetsége Életmód Szakosztálya szervezte.

Forrás: