Az oltás esélyt ad, hogy ne betegedjünk meg…érvek és ellenérvek

Sokan megkérdőjelezik a H1N1 vírus elleni védőoltás jelentőségét. A Magyar Immunológiai Társaság válaszol a leggyakrabban előforduló aggodalmakra és ellenvéleményekre.

1. ellenérv:  Eddig sem oltattam magam…

Válasz: Ezzel a genetikailag új vírussal eddig még senkinek a szervezete nem találkozott, tehát járvány esetén, aki nem oltatta be magát, sokkal könnyebben megkaphatja a fertőzést. Ezért alakulhat ki a világjárvány.

Az új vírus a szezonális vírusnál lényegesen virulensebb, szaporodóképesebb, ráadásul becsapja a szervezet természetes védekezését. Nem csak a tüdő, de a bél nyálkahártyáját is károsítja és hosszabb ideig van jelen a szervezetben, így a betegség lefolyása alatt a beteg megfertőzhet olyan egyedeket is, akiknél nagyobb a valószínűsége a súlyos szövődménynek. Ebbe a csoportba tartoznak a várandós kismamák, akiknek magzatát a magas láz súlyosan veszélyezteti, a csecsemők, akiknek az immunrendszere még nem fejlődött ki, így csak az anyatejjel  juthatnak védettséghez, a gyermekek és fiatal emberek, akik még nem estek át sorozatos influenza fertőzésen, ezért bennük még az idősekben esetleg kialakult csekély védettség sem biztosíthat védelmet.

Aki tehát felelősen gondolkozik, az nem csak önmaga, hanem környezete védelme érdekében is beoltatja magát. Akit beoltottak, sokkal kevésbé veszélyezteti a környezetét, mint a náthás, köhögő, tüsszentő fertőzött beteg. Különösen érvényes az azokra, akik betegek gyógyításával, gondozásával vagy diákok oktatásával foglalkoznak!

2216

2. ellenérv: Legfeljebb lázas leszek néhány napig…

Válasz: A vírus a felső légutakon keresztül fertőz és itt alakul ki a védekezés első vonala. Itt a vírus és az általa kiváltott nagy intenzitású immunválasz károsítja a légutak felszínét borító nyálkahártyát. Ezek a folyamatok a tüdő légző felszínének csökkenéséhez, légzéskárosodáshoz, nagyon súlyos tüdővérzéshez vezethetnek. Ezt a súlyos állapotot csak mesterséges lélegeztetéssel lehet egyensúlyozni, de a folyamat maga így is maradandó tüdőkárosodást eredményezhet.

3. ellenérv:  A védőoltásnak súlyos mellékhatásai vannak…

Válasz: Az elölt vírust tartalmazó oltóanyagok adalékként az ellenanyagok képződését fokozó hordozóanyagokat és tartósítószert is tartalmaznak.

A védőoltás szaporodó vírust nem tartalmaz, de az immunrendszert képes aktiválni, és olyan ellenanyagok képződését váltja ki, amelyek megakadályozzák a vírus bejutását és elterjedését a szervezetben. Ennek a semlegesítő hatásnak az eredményeként az immunizált egyedekben teljes védelem vagy csak enyhe lefolyású betegség alakul ki. A magyar oltóanyag azért is különösen hatékony, mert a teljes vírus minden alkotórésze jelen van benne elölt formában.

Minden eddigi klinikai vizsgálat azt igazolta, hogy az új H1N1 vírus és a szezonális influenza elleni védőoltásoknak elhanyagolhatóak a mellékhatásai (ritkán hőemelkedés, az oltás helyén egy-két napig tartó fájdalom), és ezek összefüggnek a kialakuló immunválasszal. Mivel a vírus felszaporítása kis mennyiségű antibiotikummal kezelt tojásban történik a további tisztítási lépéseket ellenére az oltóanyagban  nyomokban visszamaradhat  tojásfehérje vagy antibiotikum szennyezés.

Így a tojásra vagy antibiotikumra érzékeny (allergiás) egyedekben a vakcina mellékhatásokat is kiválthat, ami indokolttá teszi a fokozott óvatosságot. Az ilyen ritka és egyedi reakció veszélye szinte minden gyógyszer esetében fennáll. Ha azonban a betegség szövődmény nélküli lefolyását és a gyógyszer esetleges mellékhatásainak kockázatait mérlegeljük, nem nehéz belátni, hogy a 3 napos magas láz, izomfájdalom és a csekély hőemelkedés, vagy az oltás helyének érzékenysége vállalható kockázat.

2217

4. ellenérv:  Mérgező higany van az oltóanyagban…

Válasz: Elterjedt, hogy az oltóanyagban jelenlevő tartósító szer, a tiomerzál, higany tartalma miatt mérgező és idegrendszeri károsodást okoz. Ezt a vegyületet több mint 40 éve alkalmazzák infúziós folyadékok, oltóanyagok és más készítmények sterilitásának biztosítására, így minden eddig előállított influenza vírus elleni oltóanyagban is jelen volt a jelenlegivel azonos mennyiségben.

Azért nem okoz mérgezést, mert higanytartalmú bomlásterméke az etil-higany néhány nap alatt kiürül a szervezetből és nem épül be úgy, mint a hasonló nevű metil-higany. A nagyon ritkán előforduló nehéz fém allergia esetén azonban az érintett egyéneknek az előzőekben már említett (antibiotikum és tojás érzékenység) óvatossággal kell eljárniuk.

5. ellenérv: Úgyis mutálódik a vírus, mire ideér a járvány, addigra az oltás már nem nyújt védettséget…

Válasz: A vírus terjedése során folyamatosan változhat, de a képződő mutációk, amelyek nem feltétlenül fokozzák a vírus károsító hatását, a vírusnak csak kis részét érintik. Mivel az oltóanyag nagyon sokféle, a vírust több pontján semlegesítő ellenanyagot alakít ki az oltott emberek szervezetében, a víruson sok “céltábla” marad a hatékony antitestek számára.

Az oltás esélyt ad arra, hogy ne betegedjünk meg és ne fertőzzük tovább környezetünket. Ne utasítsuk el ezt az esélyt – áll a Magyar Immunológiai Társaság közleményében.

Forrás: