Az EIT Health kapcsolatteremtő felületet indított a koronavírus leküzdésének érdekében

Európa vezető egészségügyi innovációs hálózata egy olyan „együttműködési platformot” indított, amely lehetőséget biztosít a feltalálóknak, kutatóknak, egészségügyi szakértőknek és szervezeteknek, hogy nemzetközi kapcsolatokat létesítsenek a koronavírus elleni harc során. Az EIT Health „kéréseket” és „ajánlatokat” vár a platformon többek között Magyarországról is.

Az EIT Health jelentős, 150 európai partnerének kutatási, akadémiai és üzleti munkáját, valamint egészségügyi – köztük a legnagyobb európai kórházak – szolgáltatásait magába foglaló kapcsolati tőkéjét felhasználva küzd a jelenlegi világjárvány ellen. Az EIT Health weboldalán elérhető “együttműködési platform” lehetővé teszi az egészségügyi szektor koronavírussal foglalkozó szakemberei számára, hogy egy „ajánlatot” vagy egy „kérést” tegyenek közzé az oldalon, és a szervezet segít megtalálni ezek európai párjait. Az első pár nap alatt több mint 100 felajánlás érkezett, ezek között voltak nyílt forráskódú lélegeztetőgépek, kórházaknak szánt ingyenes biológiaiszennyeződés-szűrő eszközök, valamint olyan applikációk is, amelyek a vírus terjedésének ellenőrzésében segíthetnek.

Fotó: 123rf.com

A platform célja, hogy első kézből, szakértőktől kapjunk információt arról, hogy milyen erőforrásokra van szükségük, illetve, hogy milyen erőforrásokat tudnak megosztani az Európai Unión belül. Az EIT Health kapcsolatteremtő szerepe – aminek célja a vírus elleni küzdelem hatékonyságának növelése – a különböző régiók közötti együttműködés elősegítésében rejlik. Az ajánlatok között magyar példaként találhatjuk a HandInScan, az EIT Health-hez kötődő, az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések megelőzésére összpontosító start-up felajánlását, a Semmelweis szkennert. Mivel a kórokozók terjedésének csökkentésének a leghatékonyabb eszköze a kézhigiénia, a szkenner megvizsgálja, hogy a kéz rendszeres fertőtlenítése során mely felületeit érintettük, majd kiértékeli és nyilvántartja az egyes felhasználókra vonatkozó adatokat, ezekből pedig statisztikát és jelentéseket készít. Emellett szintén az ajánlatok között szerepelt az Oxipit start-up radiológus-hiányban szenvedő kórházak számára felajánlott mellkasröntgen elemző AI modellje, valamint a Delox egészségügyi használatra felkínált erős biológiai szennyeződéseket szűrő eszköze. Olaszországban a PatchAl ajánlott fel egy applikációt, amit a vírus megelőzésére, illetve a lakosság nyomon követesére lehet használni, egy másik, a SoftMining által felkínált alkalmazást pedig a kórházak tudják hasznosítani a vírus-átadás kockázatainak megítélésére.

A kérések között olyan projektek szerepeltek, mint a DEX Innovation Centre, a cseh EIT Health hub projektje, akik egy 3D-s nyomtatóból összeállítható lélegeztetőgépen dolgoznak. Emellett az EIT Health 2019-es European Health Catapult verseny győztese is egy kérést fogalmazott meg: az olasz Takis start-up négy Covid-19 fehérjetüskén alapú oltóanyagot szeretne tesztelni az első fázisban állati, majd egészséges, önként jelentkező emberi alanyokon.

„Az EIT Health ezt a hatékony hálózatot használja fel, hogy határokon átívelő megoldásokat és megfelelő eszközöket találjon a világjárvány leküzdésére. Helyi csoportok minden »kérést« és »ajánlatot« figyelembe véve próbálnak megfelelő kapcsolatokat találni az Európai Unión belül. Emellett a közép-, kelet- és dél-európai régiókban kiegészítő mentorálást vagy pénzügyi támogatást is felajánlunk a kiválasztott kezdeményezéseknek” – mondta Fürjes Balázs, az EIT Health InnoStars ügyvezető igazgatója.

Az EIT Health a közösség jelentőségét is kiemeli az aktuális világjárvány leküzdésében: az EIT Health közreműködése tette lehetővé például a Delft Műszaki Egyetem mester szakos hallgatói számára, hogy egyszerű és viszonylag olcsón előállítható lélegeztetőgépeken kezdjenek el dolgozni, mivel ezek hiányával küzdenek többek között Hollandiában is, emellett pedig újrahasznosítható sebészeti maszkokon is dolgozhatnak. Lengyelországban a Celon Pharma kezdeményezett egy COVID-19-re specializálódott terápiás programot, ahol az első fázisban már létező és engedélyezett kezeléseket és azok kombinációit fogják tesztelni. A lengyel SensDX pedig lépéseket tett, hogy kifejlesszen egy ultragyors diagnosztikai tesztet a COVID-19-re. Portugáliában a Pedro Nunes Institute startup-ja, a Mindflow egy koronavírusról szóló, oktató videójátékot mutatott be, hogy ellenőrzött és hiteles információt szolgáltasson a járványról és csökkentse a túlzott pánikot.

Fotó: 123rf.com

„Az egészségügyi fejlesztésekben jelentős potenciál rejlik, hogy leküzdhessük a mostani kihívásokat. A közösségünkben rengeteg termék és szolgáltatás elérhető például a távorvoslás területén, amelyek széleskörű használata csökkentheti az egészségügyi dolgozókra nehezedő nyomást. Hisszük, hogy nemcsak Közép- és Kelet-Európa, de Olaszország, Portugália és Görögország is kiemelt szerepet kaphat most: az elmúlt évek bebizonyították, hogy több áttörő, azóta már piacra dobott újítás is ezekről a területekről indult. Most azt kell megtanulnunk, hogy hogyan tudjuk megerősíteni az egészségügyi rendszerünket úgy, hogy hatékonyan segítsen leküzdeni a krízist” – tette hozzá Fürjes Balázs.

A platform bevezetése mellett az EIT Health a Headstart verseny jelentkezési határidejét is meghosszabbította április 14-ig, hogy ezzel is motiválja azokat az egészségügyi start-upokat, amelyek rendelkeznek a koronavírus elleni küzdelemben hasznos megoldásokkal – a következő 6 hónapban megvalósítható, 8-as technológiai érettségi szintű (TRL8) termékekkel vagy szolgáltatásokkal. A legsikeresebb csapatokat 50 000 euróval díjazzák majd.

Az EIT Health közössége folyamatosan olyan termékek és szolgáltatások kifejlesztésén dolgozik, amelyek hozzájárulhatnak társadalmunk hatékonyabb védelméhez egy következő egészségügyi krízis során. Ezek között olyan megoldások szerepelnek, mint a mesterséges intelligencia, amely hozzájárulhat az egészségügyi szakemberek munkaidejének 20-80 százalékát kitevő adminisztratív munka egyszerűsítéséhez vagy teljes megszüntetéséhez, vagy mint az olyan digitális megoldások, amelyek lehetővé teszik, hogy az egészségügyi dolgozók otthonaikban monitorozzák betegeiket. Az EIT Health célja, hogy döntő szerepet játszhasson az olyan innovatív megoldások létrehozásában, amelyek úgy tudják megerősíteni az egészségügyi rendszereket, hogy azok képesek legyenek megküzdeni a mostani európai kihívásokkal.

Forrás: https://napidoktor.hu/index