Az egész országban sűrű köd uralkodik

Az egész országra figyelmeztetést adott ki a tartós, sűrű köd veszélye miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat.

A veszélyjelzésben azt írták: továbbra is sokfelé lehet ködre, korlátozott látótávolságra számítani. Napközben kissé kitisztul az idő, de napnyugta után ismét romlanak a látási viszonyok – tették hozzá.

Az előrejelzés szerint hosszabb-rövidebb napos időszakokra leginkább a Dunántúl délnyugati, nyugati csücskében lehet számítani. A borult, ködös területeken szitálás is bármikor előfordulhat. A legalacsonyabb hőmérséklet általában mínusz 2 és plusz 3 Celsius-fok között várható. A legmagasabb hőmérséklet a borult tájakon plusz 3-6, míg a napos részeken 7-10 fok között valószínű.

Többnyire borongós, többfelé ködös idő

Hozzávetőleg az 50. szélességi körtől délre eső területek időjárását egy nagy kiterjedésű anticiklon alakítja. Hazánkban nincs számottevő légmozgás, amely kisöpörné a nyirkos levegőt, ezért vasárnap az ország nagy részén borult, többfelé ködös marad az idő, de azért elsősorban délen lesznek napos körzetek is.

Fejfájás, migrén, levertség

Front továbbra sem éri el térségünket, a magasban fölénk érkező enyhe levegő hatására azonban a gyenge melegfrontokkal járó tünetek jelentkezhetnek az erre érzékenyeknél. Náluk a fejfájás, migrén, levertség, szédülés hátterében légköri okok is lehetnek. Az ország nagy részére jellemző borús, lehangoló, szürke idő rossz hatással lehet közérzetünkre, erősítheti a depressziós tüneteket, ugyanakkor gyakoribbak lehetnek az ízületi fájdalmak, és a fertőző betegségek is jobban terjedhetnek. Gondoskodjunk szervezetünk D-vitamin pótlásáról, lehetőleg vitaminokban, tápanyagokban és ásványi anyagokban gazdag ételeket fogyasszunk.

 

Forrás: met.hu