A temetőben lábatlankodott

Egy 18 éves texasi fiatalember kiásta egy nő sírját, és magához vette a halott lábát.

Daniel W. Stanley egy zsidó temetőben lévő friss sírt gyalázott meg azzal, hogy kiásta a holttestet, levágta és magával vitte annak egyik lábát. A hatóságok gyorsan a nyomára bukkanta a fiúnak, aki átadta nekik a testrészt.

Stanley édesanyja úgy nyilatkozott a sajtónak, hogy a bipoláris depresszióval és súlyos skizofréniával küzdő tinédzsernek nem ez volt az első furcsa, erőszakos esete, korábban már fenyegetőzött azzal, hogy felrobbant egy épületet, és a családját is többször halálosan megfenyegette.7758?Igaz, hogy mi vagyunk a legközelebbi hozzátartozói, de gyakorlatilag semmiféle befolyást nem tudunk gyakorolni rá. Ugyanakkor szeretnénk az ő nevében is elnézést kérni a tettéért. Utálom ezt mondani a saját fiamról, de nem jó ez így, hogy szabadlábon van.? ? nyilatkozta az asszony.

A hatóságok ? bár kezdetben felmerült ennek gyanúja ? az orvosi szakvélemények fényében elvetették azt a lehetőséget, hogy a bűncselekménynek antiszemita, vagy rasszista indítéka lett volna. Stanley-nek sírgyalázásért és nekrofíliáért kell majd felelnie a bíróság előtt.

Forrás: