A magasban zajló melegedés miatt fáradékonyabbak lehetünk

A hét közepén nagyobb időjárás-változás következik be, s a tapasztalatok szerint az emberi szervezet már előzetesen reagál is rá – ha nem is mindig vesszük ezt észre. A jelentős átalakulás előtt a magasban zajló melegedés következtében fáradékonyabbak, alkalmanként idegesebbek, ingerlékenyebbek lehetünk, a koncentráló-képességünk csökkenhet.

Melegedés és csapadék

Ez leginkább a közlekedőktől kíván meg fokozott odafigyelést, hiszen egy pillanatnyi kihagyás, vagy az idegeskedés során meghozott rossz döntésnek másokat is érintő negatív következményei lehetnek. Vezessünk tehát a szokottnál is nagyobb körültekintéssel!

A délnyugatról északkelet felé mozgó felhősávok mellett hosszabb-rövidebb időszakokra kisüt a nap. Elszórtan valószínű eső, zápor, egy-egy zivatar sem kizárt, majd estétől várható délnyugaton, nyugaton ismét egyre többfelé csapadék. A délkeleti szél napközben megélénkül, zivatar környezetében átmenetileg meg is erősödhet a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 24 fok között várható. Késő estére 13 és 18 fok közé csökken a hőmérséklet.

szeles_ido1

Távolabbi kilátások csütörtöktől vasárnapig:

Nagyobbrészt erősen felhős időre számíthatunk, inkább csak rövid napos időszakok lehetnek, majd vasárnap a nap második felében határozott felhőzet-csökkenés valószínű. Országszerte, több alkalommal várható eső, zápor, helyenként zivatar.

Jelentős mennyiségű csapadékra (legalább napi 5 mm) az ország teljes területén számíthatunk.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 15 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 17 és 22 fok között várható, csütörtökön keleten lehet néhány fokkal melegebb, illetve vasárnap már csak 13, 18 fok valószínű.

A hőmérséklet napi középértéke és eltérése a sokévi átlagtól (Budapest külterületén):

2016. május 9. 16,4 °C +0,8 °C

1871 óta ezen a napon Budapesten előfordult legmagasabb hőmérséklet: 30,3 °C (2003) legalacsonyabb hőmérséklet: -0,7 °C (1953)

Forrás: met.hu


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.