A legszebb ajándék: Szeretet éhség ? segítség a rászorulóknak

Vajon elgondolkodtak- e már azon, mi a legszebb ajándék, amit valaha kaptak? Vagy még inkább: mi a legszebb ajándék, amit valaha adtak?

Mindenkinek megvan a válasza, a legkissebbektől a legidősebbekig,  az Északi sark lakóitól a Föld legdélibb pontján élőkig.  Hiszen  adni vagy kapni nem más, mint  figyelmet, a másikra való odafigyelés valamilyen formáját is jelenti, amelyben  mindkét fél főszereplő.  Minél kisebb, fiatalabb ez a szereplő, annál  kiszolgáltatottabb, de annál érzékenyebb is. És persze annál tanulékonyabb. A másokra való odafigyelés, a mások helyzetének megértése, adott esetben gondjainak, örömeinek átérzése tanulható. Leginkább azonban átélhető.

Aki átélt már helyzeteket,  a sorsa hozott olyan körülményeket, hogy rászorult mások segítésére, támogatására, odafigyelésére – bizony maga is érzékenyebb ezekre az érzésekre. És hát van-e olyan ember, akinek nincs szüksége erre a figyelemre? Ilyenformán tehát ez az ajándék mindenkinek fontos, és mindenkitől kedves lehet.

2187

Sokan mondják, aki gyorsan ad, kétszeresen ad. Ezt az igazságot a mindennapok igazolják. Miképpen azt is: aki szívből ad, szeretet ad. És hát a bevezetőben megfogalmazott kérdésre is ilyen módon  lehet az igaz válasz:talán az lehet a legszebb ajándék amit kaptunk vagy adtunk, amellyel lényünk egy részét is ajándékba adjuk.

Advent idejében különösképpen időszerűek ezek a kérdések. Még akkor is, ha akit érint, nemigen filozofál a kérdésről. A tettre van ilyenkor nagy szükség. És a szeretetre. Amelyet gyakran szó sem kísér. Miközben a betegségekre, a járványokra remélhetően van gyógyszer, a  kiszolgáltatottságra, a kétségbeesésre, a reménytelenségre  a gyógyszerek hatástalanok. Ahol nagy a szeretet, ott mindig történnek csodák.

Sokan vannak a világon, akik szeretetre, de egyre többen olyanok, akik kenyérre éheznek. Értük is szól  az országos adventi adománygyűjtés, melynek rendhagyó indítására  a budapesti Iparművészeti  Múzeum aulájában került sor november utolsó vasárnapján . A szervezet jószolgálati nagykövetei, dr. Lévai Anikó és Kovács Kokó István művészek, pártolók és adományozók körében indította el a 2009. évi gyűjtést  a segélyszervezet Családok Átmeneti Otthonából érkezett harminc gyerek  jelenlétében. 

2185

A résztvevők  az adventi gyertya lángjából formáltak élő szívet. A gyertyaláng meggyújtásában részt vettek ? többek közöt ? Gáncs Péter evangélikus püspök, Lehel László, a MÖSZ igazgatója, Keresztes Ildikó előadóművész, D.Tóth Krisztina, Szöllősi Györgyi és Szentpéteri Eszter és a Csík zenekar. Az EON cég nevében Kutas István PR vezető több millió forintos támogatásról szóló csekket nyújtott át, míg a gyerekek ajándékcsomagokat kaptak.

Az 1991-ben alapított Magyar Ökumenikus Segélyszervezet Magyarország egyik legnagyobb, nemzetközileg is elismert karitatív segélyszervezete; országos kampánya megjelenik a médiában, részletes információk a szeretet.ehseg.hu vagy hia.hu honlapon olvashatók.

Forrás: