Segítenek a DNS-tesztek abban, hogy egészségesebb életet éljünk

Az orvostudomány egyik legdinamikusabban fejlődő ága a genetika, ami a gyógyítás új dimenzióját nyitja meg. A táplálkozásgenetika és a sportgenetika segítségével olyan életmódváltást hajthatunk végre, amely hozzásegít a természetes, velünk született adottságok kiaknázásában.

„A táplálkozásgenetika azt mutatja meg, hogy az egyes emberek veleszületett, öröklött módon, hogyan reagálnak bizonyos tápanyagok fogyasztására” – mondta Tánczos Balázs igazságügyi és sportgenetikus az M1 Család 19 című műsorában. A genetikai vizsgálat után a szakemberek egyénre szabott diétát és mozgásprogramot alakítanak ki.

A műsorból kiderült, hogy

az emberek izomzatához illő hatékony mozgásforma is genetikailag meghatározott.

Tánczos Balázs elmondta, teljesítménygenetikával is foglalkozik, azt vizsgálja, hogy az emberi szervezet örökletes módon hogyan reagál az őt érő megterhelésekre.

Bárki bizalommal fordulhat a sportorvoshoz

Gógl Álmos sportorvos, a Sportgenetikia Kft. alapítója versenysportolói múltja miatt választotta hivatásául a sportorvoslást. Mint mondta, tanulmányai során a genetika mindig előtérbe került.

A sportorvoshoz sportgenetikai  tanácsért nemcsak versenysportolók, hanem bárki bizalommal fordulhat. A Sportgenetika Kft. alapítója elmondta, a programot élsportolók számára indították, de mára bárki igénybe veheti szolgáltatásukat.

Hozzátette, alapvető elképzelésünk az volt, hogy segítsék a fiatal sportolókat abban, hogy  genetikai adottságukból kiindulva megtalálják a számukra  legmegfelelőbb sportágat.


Az orvostudomány egyik legdinamikusabban fejlődő ága a genetika, ami a gyógyítás új dimenzióját nyitja meg.

Gógl Álmos elmondta, „a genetikai vizsgálat segítségével megmagyarázhatóvá válik, hogy adott személynek miért használ egy bizonyos gyógyszer, a másiknak miért nem, vagy az onkológiában valakinek miért használ egy kemoterápia, vagy egy adott specifikus terápia, a másiknak miért nem”.

A genetikának a betegségek kialakulásának megelőzésében is fontos szerepe van.

Tánczos Balázs szerint egy DNS-vizsgálatra épülő életmódváltás akár egészségmegőrző funkcióval is bírhat.

Véleménye szerint ez azért  hatékony, mivel a DNS-vizsgálat eredményei alapján történt életmódváltás következtében már nem megyünk szembe természetes, velünk született adottságainkkal, hanem megpróbáljuk azokat kiaknázni.

A genetikai vizsgálat eredményei nem évülnek el, és már nincs messze az az idő, amikor az életmódgenetika és az egyéni genetikai képletre épülő gyógyítás hétköznapi dolognak számít majd.

Forrás: Hirado