Őszi feladatok a kertben

A nyár extrém módon aszályos hónapjai után végre a Természet is fellélegezhetett, az elmúlt hetek csapadékos időszakának köszönhetően a növények újra erőre kapva igyekeznek behozni a vízhiányos időszak miatti lemaradást.

Gyuri bácsi gyógynövénykertje is szinte második virágkorát éli, a kora őszi időszak ellenére számos gyógynövény dús levélzetet növesztett, vagy ismét virágba borult. Ebből is jól látszik, hogy a kerti szerszámokat bizony igencsak korai lenne még elpakolni, a következő egy-két hónapban van még bőven teendő a kertben.

Őszi munkálatok a gyógynövényparcellákon

Szokták mondani, hogy az ősszel végzett munkálatokkal a télre készítjük fel a kertet, azonban ennél sokkal helytállóbbnak gondolom, hogy ezekkel a feladatokkal inkább a tavaszi munkáinkat könnyíthetjük. A termésbe ment gyógynövények visszavágásának például nemcsak az a haszna, hogy a kertünk rendezettebbé válik, de a jövő évi első növedék új hajtásait sem az előző évi kórók közül kell majd kiválogatnunk. A parcellák őszi visszavágásának további haszna az is, hogy ezt a munkát ilyenkor nyugodt ütemben, kényelmesen végezhetjük, míg ugyanezt a tavaszi munkadömping idején jóval gyorsabban kellene elvégeznünk.

A már betakarított gyógynövényparcellákat mindenképpen tisztítsuk meg, tegyük rendbe. A szépen elrendezett területeket a következő év tavaszán sokkal könnyebben tudjuk majd a kiválasztott magokkal vagy palántákkal betelepíteni, mint ha egy kórós, gazban álló kertben kellene ismét elindulni.

 

Foto:123rf.com

A gyomszabályozás helyes menete

Az őszi csapadék azonban nemcsak haszonnövényeinket ösztönzi érzékelhető növekedésre, de a nyár során elhullott egyéb növénymagok is hajtani kezdenek. A következő hetek során tehát továbbra is érdemes a gyomszabályzással foglalkozni. A különféle gyomnövények kihúzása mellett mindenképpen figyeljünk oda az esetlegesen virágzó, vagy éppen termésbe menő gyomnövényekre is. Amennyiben még termésszórás előtt visszavágjuk, kihúzzuk őket, el tudjuk kerülni az őszi termések kiszóródását. Különösen érdemes odafigyelni például az aranyvesszőre, amely virágzata utóérésre hajlamos, azaz ha már teljes virágzásban vágjuk, képes lehet akár még levágott állapotban is termést érlelni.

Nagyobb tőleveleket növesztő növények – pl. ökörfarkkóró, fekete nadálytő stb. – esetében a nyár végén visszamaradó tőleveleket viszont inkább csak tavasszal távolítsuk el, hogy a tél során védeni tudják az alattuk megbúvó növényi képleteket a fagytól és egyéb behatásoktól. Tavaszra ezek a levelek is elszáradnak majd, így könnyen lefejthetjük őket a friss hajtások fölül.

Foto123rf.com

Gyűjtsük össze az elhullott magvakat

Amennyiben nemcsak évelő, hanem egynyári növényeket is tartunk a kertünkben, a magok gyűjtésével időt és jelentős kiadásokat is megspórolhatunk. Ha a növényt még a nyár folyamán termésbe engedjük, a spontán elszórt magokból a következő évben ismét növények sarjadhatnak, így nem kell majd új szaporítóanyagot beszereznünk, vagy ha mégis, csak jóval kevesebbet. Az összegyűjtött magokból tavasszal palántákat nevelhetünk, amelyek így az eredeti állománnyal minden szempontból biztosan azonosak lesznek.

A betakarítási munkálatokat még ősszel is folytathatjuk. Itt az ideje a galagonya, csipkebogyó, vagy éppen a kökény termés gyűjtésének, de számos gyümölcs is csak most kezd érni. Az ősz a lekvárfőzés időszaka is, a kész lekvárokat pedig akár gyógynövényekkel, vagy azok kivonataival is különlegessé tehetjük. A kevésbé jó ízű gyógynövényeket porrá őrölve például könnyen az édes lekvárhoz keverhetjük, amit így akár a gyermekek is szívesen elfogyasztanak.

Gondoljunk már most a madarak téli etetésére: hagyjunk meg erre a célra néhány tányér napraforgót, pár cső kukoricát. A madzagra függesztett téli csemegékért nagyon hálásak lesznek a télre is velünk maradó madarak.

Tartalmas őszi kertészkedést mindenkinek!

Dr. Pottyondy Ákos

Kullancsok ősszel – a kertjeink is veszélyt rejthetnek

Forrás: gyorgytea.hu