BPPV: a rendszeres tornával kezelhető szédülés

A jóindulatú helyzeti szédülés (BPPV) heves, rövid ideig tartó szédüléses roham, mely hányingerrel, hányással is járó, erős tüneteket képes kiváltani, ám néhány gyakorlat ismétlésével, akár 3-4 hét alatt kezelhető.

 

BPPV-jóindulatú helyzeti szédülés

A fej helyzetváltoztatására jelentkezik

A jóindulatú helyzeti szédülés (BPPV) – az elnevezés ellenére – igen kellemetlen pillanatokat tud okozni az érintetteknek. Jellemző, hogy a fej-, vagy testhelyzet változtatás hatására fellépő szédüléshez általában elég egy ágyban való átfordulás, vagy felülés is – mondja dr. Fülöp Györgyi fül-orr-gégész, audiológus, a Fül-orr-gége Központ orvosa. A rohamok hirtelen jelentkeznek, általában rövid ideig, néhány másodpercig tartanak.

 

Mi okozza a forgó szédülést?

Az egyensúlyszervünk a belső fülben található. A félkörös ívjáratokban apró Kálcium-Karbonát részecskék helyezkednek el. Dr. Fülöp Györgyi elmondta, hogy a BPPV-t az okozza, ha ez a kristály leválik a helyéről és elmozdul. A fej bizonyos irányú mozdulataira a kristályok elúsznak a belső fül folyadékterében és a vándorlás idejére szédülés lép fel. A három pár félkörös ívjárat bármelyikében kialakulhat ez az eltérés, de az anatómiai viszonyok miatt a hátsó ívjáratokban a leggyakoribb.

Foto:123rf.com

 

A BPPV vizsgálata

szédülés jellege, fennállásának ideje és a kiváltódás pontos körülményeinek, kísérő tüneteknek a kikérdezése alapján az orvos már nagy valószínűséggel meg tudja állapítani, hogy a betegnél a gyakrabban előforduló szédülések közül melyik típus jöhet szóba. BPPV gyanúja esetén a szokásos tesztek részét képezi az ún. Dix-Hallpike teszt. Ennek során a beteget ülő helyzetből hanyatt kell fektetni, fejét az ágy szintje alá süllyeszteni, 45 fokkal oldalra fordítani, majd ismét felültetni. Utána a másik oldalt is tesztelni kell. Ezzel a manőverrel hátsó ívjáratot érintő BPPV-s betegeknél a provokációra tipikus szédüléses rohamot lehet előidézni, mely maximum 2 perc alatt le is csillapodik. A szédülést gyakran kíséri hányinger, leizzadás is. Ez egy fontos differenciál diagnosztikai módszer, de természetesen egyértelmű panaszok esetén is a diagnózis felállításához illik végighaladni a szokásos szédüléses tesztek során.

 

Hogyan szabadulhat tőle?

A BPPV kezelésére kidolgozott mozgássorok célja, hogy a leszakadt mészkristályok a továbbiakban már ne tudjanak úszkálni az ívjáratokban és szédülést provokálni. A hátsó ívjárat érintettsége esetén egy repozíciós tornasorral – Epley manőverrel- igyekszünk őket az ampullában elhelyezni, egy olyan helyen, ahol már nem tudnak szédüléses rohamokat provokálni. Ezáltal a szédülés nagy valószínüséggel megszűnik. A manőver kellemetlen mellékhatása lehet, hogy erős szédülést és vegetatív tüneteket képes kiváltani, ám ez maximum fél óra alatt meg szokott szűnni. Jobb, ha a páciens üres gyomorral érkezik a rendelőbe és kísérője is van, ha esetleg hazafelé még nem lenne teljesen jól.

 

Foto:123rf.com

Szédülés rehabilitáció/ torna

Előfordul, hogy a rövid szédüléses panaszok mellett megjelenik egy járásbizonytalanság, vagy a rémisztő tünetek miatt vérnyomás kiugrások, pánikrohamok. Ezek elkerülésére jobb mielőbb orvoshoz fordulni, mert a tüneteket gyorsan uralni lehet a megfelelő diagnózis és repozíciós manőver elvégzésével – magyarázza dr. Fülöp Györgyi. Ha elhúzódóbb egyensúly panaszok alakulnak ki, akkor a tünetek alapján kialakított egyensúlyt javító tornagyakorlatok végzése, esetleg pszichológus bevonása is szükségessé válhat.

Forrás: Fül-Orr-Gége központ