Mellrák: számos nő számára elkerülhető a kemoterápia?

A leggyakoribb mellrákkal korán diagnosztizált hölgyek nagyjából 70 százalékánál elkerülhető a kemoterápia alkalmazása a kezelés során – állítja egy új tanulmány.

Az emlőrák sajnos napjainkban is szedi áldozatait, lényegesen nagyobb mennyiségben, mint amennyi normális lenne – hiszen ha korán felfedezik a kórt, nagy eséllyel meggyógyul a beteg. Egy új tanulmány most arra hívta fel a figyelmet, hogy a leggyakoribb mellrák típusok, ha korán diagnosztizálják azokat, a nők 70 százalékánál nem igénylik a kezeléskor kemoterápia alkalmazását. Mindez Chicagoban hangzott el, az amerikai onkológusok találkozóján.

A tanulmány, melyet a New England Journal of Medicine közölt, azt elemezte, hogy a széles körben alkalmazott genetikai teszt miként értékelte a rák kockázatát 21 gén alapján, melyeket a mellrák előidézésével hoztak összefüggésbe.

Az adatok megerősítik, hogy a 21-génexpressziós teszt a mellrák kockázatának megítélésére megkímélheti a nőket a szükségtelen kemoterápia kezeléstől, amennyiben a teszt azt mutatja, hogy az valószínűleg nem járna előnyökkel” – magyarázta dr. Joseph A. Sparano, az Albert Einstein Rák Központ klinikai kutatási vezetője.

Az eredménynek azok a szakemberek is örülnek, akiket régóta aggasztott, hogy egyes embereknél szükségtelen lehet a kemoterápia és annak mellékhatásai. Dr. Otis Brawley, az Amerikai Szív Szövetség elnöke elmondta: „Ezen genomikai tesztekkel rájöttünk, hogy számos típusa van a mellráknak, valószínűleg néhány tucat, s képesek vagyunk személyre szabni a terápiát, arra az emlőrákra, amelyikkel éppen küzd egy hölgy.

A mellrák a nők körében a leggyakoribb daganatos betegség világszerte. A World Cancer Research Fund, vagyis Nemzetközi Rák Kutatás Alapítvány 1,7 millió új esetet regisztrált 2012-ben. A világon diagnosztizált nők mintegy 50 százalékának hormonreceptor-pozitív, HER2-negatív, vagy csomópont-negatív rákja van. A kezelési lehetőségek közé tartozik az ösztrogén-blokkoló gyógyszer, kemoterápia mellett, hogy csökkentsék a rák visszatérésének esélyét. Az új felfedezések azokat a nőket érintik, akik ösztrogén-érzékenyek, ún. HER2-negatívak, és korai stádiumú mellrákban szenvednek – ez nem nagyobb 5 centiméternél és nem terjedt át a nyirokcsomókra.

Mit tud ez a teszt?

21 különféle gént figyel, azt kutatva, hogy azok „bekapcsolnak-e” vagy sem, s túl vannak-e terhelve vagy sem. Így két igen-nem válasz van minden gén esetében. Mind a 21-et végignézzük és kiderül, hogy a mellrák visszatérésének esélye 0 és 100 között mekkora a skálán. A legutóbbi kutatások szerint azoknál a nőknél, akik 0 és 10 közötti pontszámot kaptak, elhagyható a kemoterápia. Akiknél azonban 25 feletti a pontszám, nekik javasolják a kemoterápia alkalmazását is hormonális kezelési tervük mellé. Ilyenkor ugyanis olyan mellrákról van szó, amely már továbbterjedt, s abból egy kis mennyiség megtalálható az illető tüdejében, májában vagy csontjaiban is. Ezeknek a betegeknek szükségük van a kemoterápia hatásaira.

Az orvosok egyedül abban bizonytalanok, miként kezeljék a 11 és 25 közötti pontszámot kapott nőket. Védelemképpen sokan közülük kapnak kemoterápiát, melynek azonban lesújtó mellékhatásai lehetnek – mint tudjuk. Közéjük tartozik a vérszegénység, meggyengült immunrendszer, hajvesztés, hasmenés, kimerültség és memóriazavarok. Kevésbé gyakori mellékhatás a csontvesztés és az osteoporosis, szívproblémák és látásproblémák.

A 11 és 25 pontszám közé eső páciensek közepes kockázattal bíró csoportnak számítanak. Egy III. fázisú klinikai kísérlet során két csoportba osztották őket, az egyik kapott kemoterápiát a hormonterápia mellé, a másik pedig nem. Kilenc éven át követték nyomon egészségüket és kiderült, hogy 83,3 százalékuknál nem jelentkezett a rák, noha csak hormonterápiát kaptak. Akik mindkét kezelésben részesültek, azok 84,3 százalékánál nem jött vissza a daganat, a különbség tehát elenyésző volt.

Forrás: https://napidoktor.hu/index.php