Merkely: napi több tízezer új fertőzött és rengeteg a súlyos eset jöhet

A Semmelweis Egyetemen beadták az ötszázezredik koronavírus elleni vakcinát. Merkely Béla rektor a harmadik oltás felvételének fontosságára hívta fel a figyelmet az omikron variáns rendkívüli fertőzőképessége miatt.

A vakcina az oltottak esetében várhatóan megszelídíti a vírus okozta kórképet, védőhatása stabilan magas szintű a súlyos lefolyású megbetegedés kialakulása ellen, jelentősen csökkenti a kórházba kerülés, illetve a halálos kimenetelű fertőzés kockázatát. Ugyanakkor a 65 év felettiek, az onkológiai, kardiológiai és cukorbetegséggel, valamint a jelentős túlsúllyal küzdők nehezebben tudják legyőzni a betegséget.

A vírus korábbinál gyorsabb terjedése miatt az esetszámok robbanásszerű növekedésére kell számítani, az oltatlanok pedig még nagyobb veszélynek vannak kitéve, mint eddig – emelte ki a rektor.

Merkely Béla úgy fogalmazott:

“mindenkit buzdítok a harmadik oltás felvételére, mert csak ezzel lehet esélyünk az egészség és a munkaképesség megőrzésére“.

Fotó: 123rf.com

A nemzetközi tapasztalatokból az látható, hogy a vakcinák a korábbi variánsokhoz képest az omikron esetében kevésbé nyújtanak védelmet magával a fertőzéssel szemben, ugyanakkor ha kialakul az oltottaknál a Covid-19, az jellemzően csak enyhébb lefolyású, szezonális felsőlégúti kórkép formájában jelenik meg, és nem a szervezetet komplexen érintő súlyos betegségként – mutatott rá.

A teljes körű, azaz három oltás legfontosabb előnye tehát, hogy minimálisra csökkenti a súlyos lefolyású megbetegedés kialakulását, a kórházba kerülés és a halálozás rizikóját – tette egyértelművé.

“A Semmelweis Egyetemnek kezdettől fogva prioritás volt az oltások biztosítása, hiszen ez az egyetlen eszköz, amivel középtávon legyőzhető a koronavírus-járvány. Éppen ezért munkatársai mindig készen álltak az oltópontokon a feladatra” – hangsúlyozta Merkely Béla.

A járvány első két hullámát a vuhani, a harmadikat a brit, a negyediket a delta variáns okozta.

“Úrrá tudtunk lenni” a negyedik hullámon, ugyanakkor kijelenthető, hogy a rendkívül fertőzőképes omikron variáns megjelenésével és elterjedésével elkezdődött az ötödik hullám.

Ez arányaiban kevésbé okoz súlyos lefolyású betegséget, de kiemelkedő fertőzőképessége miatt az esetszámok jelentős növekedésével kell számolni Magyarországon is, akár napi több tízezerre felmehet az új megbetegedések száma, és ezért összességében a súlyos esetek száma is emelkedni fog. Ebben a helyzetben kiemelten fontos, hogy minél nagyobb legyen a lakosság átoltottsága

– fűzte hozzá a rektor.

A múlt év novemberében és decemberében megszervezett oltási akcióheteken megemelt kapacitással várták az embereket az egyetemi oltópontok. Az egészségügyben dolgozó egyetemi munkatársak körében százszázalékos az átoltottság, és a harmadik oltás felvételének aránya is közelíti ezt.

Fotó: 123rf.com

Merkely Béla hangsúlyozta: a Semmelweis Egyetem a kezdetektől fogva a legmesszemenőbbig elkötelezett a vírus elleni harcban minden fronton; a megelőzésben, a tanácsadásban és a betegek kezelésében egyaránt. Az oltási hajlandóság növelésében a rektor kulcsfontosságúnak tartja az érthető, szakmai alapú kommunikációt, amelyet az egyetem kezdetektől követett.

Az infodémia, a vírussal kapcsolatos álhírek, a zavart keltő információk gyengítik a járvány elleni védekezést, az oltásellenes erőket erősítik és csökkentik az oltási hajlandóságot, ennek következtében pedig növelik a súlyos megbetegedések és halálozások számát. Éppen ezért kiemelt jelentőségű, hogy a lakosság hiteles forrásokból tájékozódjon” – jegyezte meg.

Merkely Béla reményének adott hangot, hogy az idei év összességében könnyebb lesz, mint az előző, és arra számít, hogy az omikron variáns elhozza a járvány végső lecsendesedését, de ehhez is arra van szükség, hogy minél többen felvegyék az oltást.

Az egyetem három oltópontján továbbra is várják az első, az elmaradt második vagy a harmadik oltásra jelentkezőket. Regisztrálni a vakcinainfo.gov.hu felületen lehet, időpontfoglalás (a regisztráció után) az EESZT felületen érhető el. Ezenkívül januárban is lesznek országos szintű oltási akciók, amikor előzetes időpontfoglalás nélkül és helyszíni regisztrációval lehet menni oltásra.

Olvasd el ezt is!

Erre vártunk: egyre biztosabb, hogy az omikron vet majd véget a járványnak

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.