Van megoldás az évek óta tartó térdfájdalomra

Az évek előrehaladtával szinte nincs is olyan ember, akinél ne jelentkeznének különböző reumatológiai fájdalmak. A legtöbben ezen belül is a térdükre panaszkodnak, ami gyakran odáig fajul, hogy az illető már csak nagy szenvedésekkel tud lábra állni.

A térdfájdalom okai
Amikor valakinek fáj a térbe, az több okból lehetséges: állhat a hátterében például az ízületek, illetve az azok körüli lágyrészek gyulladása, ám leggyakrabban porckopás felelős a problémáért. Ilyenkor felborul a porcképződés és bomlás egyensúlya, ami miatt az ízületeket borító porc először elvékonyodik, majd később eltűnik, aminek következtében a csontok végei összeérnek, miközben tovább károsítják egymást. Ez természetesen gyulladással, fájdalommal, duzzanattal jár, ami az idő folyamán akár állandósulhat is. Porckopás leggyakrabban a térdnél, illetve a csípőnél jelentkezik. Kezdeti stádiumban csak nagyobb igénybevétel után jelentkezik a kellemetlen érzés, majd később terhelés alatt is, végül pedig állandósulhat, ami akár a mindennapi munkavégzést is akadályoztathatja..

A szakemberek két féle porckopást különböztetnek meg:

  • elsődleges: amikor az állapot hátterében nem találni kiváltó okot, és a természetes öregedési folyamat része.
  • másodlagos: ehhez valamilyen korábbi sérülés, veleszületett deformitás, endokrin betegségek, gyulladások stb. vezetnek.

izulet

Azonban bármi is legyen a porckopás hátterében, kezelni mindenképp szükséges, hiszen a fájdalom akár elviselhetetlen méreteket is ölthet.

Aktív fájdalomcsillapítással a fájdalom ellen
Sok ember szinte mozdulni sem bír a porckopás okozta fájdalomtól, ezért fontos a tünetek gyors és hatékony csillapítása. Ehhez remek megoldást nyújt az aktív fájdalomcsillapításhoz tartozó hialuronsavas kezelés, melynek segítségével pótolhatja a már nem képződő porc anyagot, valamint megszűntetheti a gyulladást és véget vethet a fájdalomnak.”- mondja dr. Váradi Éva, reumatológus, az aktív fájdalomcsillapítás specialistája.

A célzott terápia lényege, hogy a hialuronsav egyfajta kenőanyagként funkcionál, aminek hatására a csontok felülete nem fog közvetlenül egymással súrlódni, hanem visszaáll a köztük lévő könnyed csúszás. A kezelés kúraszerűen történik, – hogy kinél hány alkalom szükséges, ahhoz egyéni elbírálás szükséges-, melynek eredményeként több mint fél évig javítja a térd funkcióit, illetve csillapítja, vagy megszűnteti a fájdalmat.

Forrás: