Levágnám a kezem!

A brit Nicola Wilding azt fontolgatja, hogy levágatja és bionikus végtaggal helyettesíti a jobb kezét, amelyet egy autóbaleset következtében egyáltalán nem tud használni.

A 35 esztendős Wilding 13 évvel ezelőtt szenvedett nyak- és vállsérülést, melynek következtében a teljes jobb karja lebénult. Az idegátültetés és a fizikoterápia segítségével ugyan a felkarját tudja mozgatni, de a kézfeje továbbra is béna maradt. Most azt reméli, hogy az orvosok levágják a kézfejét, mert úgy érzi, feleslegessé vált, és csak útban van. Nicola úgy véli, egy bionikus végtag megváltoztathatja az életét, mert újra képes lesz elvégezni az olyan alapvető feladatokat, mint a főzés vagy az öltözködés.

Wilding a BBC hírcsatornának azt nyilatkozta, elhatározását az az osztrák férfi ösztönözte, aki választott amputáción esett át, amelyben elsorvadt kézfejét protézissel pótolták. „A kezem elhalt, már nem kaphatom vissza, az idegek sérülése túlságosan súlyos volt. Jelenleg teljesen hasznavehetetlen. Véletlenül ráültem, megégettem, és egyszer majdnem rácsuktam az ajtót. Egyáltalán nem hiányozna. Örülnék, ha egy olyan kezet kaphatnék, amely segítségemre van az olyan egyszerű teendőkben, mint a táskacipelés, a cipőfűző megkötése, az öltözködés vagy a zuhanyzás” – mondta az interjúban.

NicolaWilding_480

Wilding már kapcsolatba lépett Oskar Aszmann osztrák sebésszel, aki néhány betegen már elvégezte a beavatkozást. Egy tavalyi dokumentumfilm bemutatta a sebészt, amint egy motorbalesetes férfin elvégezte a műtétet. A filmben a legelső páciense is szerepelt, aki bionikus kezével üvegeket nyitott, és cipőfűzőt kötött.

„Láttam az Oskarról készült filmet, ami reményt adott, mert a műtét megváltoztathatja az életemet” – nyilatkozta Nicola. Ha a beavatkozás sikeres lesz, a protézist összekapcsolják az idegekkel, így ugyanúgy mozgathatja, mint a rendes kézfejet. Dr. Aszmann szerint Wilding megfelelő alany a műtéthez, de felhívja a figyelmet az esetleges kockázatokra is. „Kockázatos döntésről van szó, ami visszafordíthatatlan. Ha a végtagot amputáljuk, nem lehet visszacsinálni. Szerencsére Nicola működő kezet szeretne, ezért ez a kérdés nem jelent problémát számára” – mondta a sebész.

Wilding várhatóan májusban utazik Bécsbe az első vizsgálatokra.

vid4u.init(480,360,’Yxu0FQQ9yi’,null,3);

Forrás: