Fokozza a helytelen gyógyszerhasználat kockázatát a halláskárosodás

Az 50 év alatti, halláskárosodással élő embereknél jóval nagyobb a helytelen alkohol- és gyógyszerhasználat előfordulása. Ezt állapította meg a Michigani Egyetem új tanulmánya.

A halláscsökkenés számos egészségi problémával áll összefüggésben, köztük mentális és fizikai panaszokkal, mely a nem megfelelő gyógyszerhasználat nagyobb rizikójával jár együtt. A hallásromlás ezen kívül növeli a társadalmi elszigeteltség, a depresszió és egyéb lelki problémák kockázatát, ami szintén fokozza az ún. „szerhasználati zavar” esélyét. Ez vonatkozik a receptre kapható gyógyszerekre és az alkoholhasználatra is.

Fotó: 123rf.com

A SUD (substance use disorder), az az „szerhasználati zavar” az 50 év alatti, halláskárosodott emberek esetében kétszer nagyobb valószínűséggel fordul elő, mint jól halló kortársaiknál. A 35 év alatti korosztályoknál két és félszeres ez az arány, míg 50 éves kor felett ilyen különbség nem mutatható ki.

Mindez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az orvosoknak fokozott körültekintéssel kell eljárniuk, amikor siket és halláskárosodott emberek számára írnak fel fájdalomcsillapító vagy egyéb, mentális betegségre alkalmazható szereket. Az orvosoknak mélyebben kell megérteniük a páciensek testi, illetve lelki eredetű problémáját, feltárni az eredetét, és nem csupán felírni az akár függőséget is könnyen okozó gyógyszereket.

Forrs: Minden, ami hallás


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.