A viszketés ott a legerősebb

A hely, ahol a viszketés elkezdődik, jelzi várható erősségét és azt is, hogy mennyire enyhítheti megvakarása – idézte amerikai és brit kutatók megállapítását a Scientific American című ismeretterjesztő portál

Korábbi vizsgálatok megmutatták, hogy bármi legyen is a bőrviszketés kiváltó oka, bármi készteti is az idegszálakat arra, hogy jelet küldjenek az agyba, ott ugyanazon a három területen észlelhető aktivitás: az érzelmekért felelős régióban, a limbikus rendszerben, amely a vakarózási késztetést elindítja, illetve a kéregben, amely megadja, hogy hol kell megvakarni a bőrt.

Az eredetileg a British Journal of Dermatology című szakfolyóiratban ismertetett vizsgálatban a nemzetközi kutatócsoport tagjai arra kerestek választ, hogy van-e összefüggés a viszketés helye és erőssége között, és megjósolható-e, hogy mennyire okoz enyhülést megvakarása. A teszthez 18 önkéntest kértek fel, akiknek bokáját, alkarját és hátát tették ki azonos mennyiségű és minőségű viszketést keltő anyagnak, majd szabványosított kefével meghatározott ideig megvakarták a viszkető bőrfelületet. A résztvevők eközben adott skálán pontozták a viszketés aktuális erősségét.

t%25C3%25A9rd9

Az eredmény azt mutatta, hogy a mesterségesen keltett viszketés a háton és a bokán különösen intenzív volt, az alkaron kevésbé. A vakarás a leghatékonyabban a háton enyhítette a viszketést, ám a legkellemesebb érzést a bokán nyújtotta az önkénteseknek.

Ezek szerint a viszketés erőssége függ a helyétől, ám azt még nem sikerült megfejteni, hogy ennek mi az oka.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.