Ilyen fizikai és lelki problémákhoz vezethet a túl sok munka

Szinte közhelynek számít, hogy akkor lehetünk sikeresek a magánéletben és a munkában egyaránt, ha a két terület egyensúlyban van egymással. Mindannyian tudjuk, mégsem olyan egyszerű megvalósítani. A húr általában sokáig feszül, már-már pattanásig, de előfordul, hogy a felismerés még ekkor sem érkezik meg, csak akkor, amikor már baj van. Fontos, hogy figyeljük a testünk jelzéseit is, egyes tünetek ugyanis egyértelműen azt jelzik, hogy elértük a saját határainkat.

Nagyon sokan érzik úgy, hogy a munka szinte az egész életüket felemészti. Valóban fizikai és lelki problémákhoz is vezethet, ha túlzottan leterheljük magunkat. A problémát ráadásul nem csak a munkaórák száma generálja: fontos a feladatok és a leterheltség mértéke, a munkakörnyezet, a szervezettség és sok más tényező is. Fontos, hogy időben felismerjük az intő jeleket, és ne halogassuk a változtatást, hiszen egy jól működő rendszerben sem a szabadidő élményéről, sem sikerekről nem kell lemondanunk.

„A vezetőt észrevétlenül maga alá gyűrheti a saját cége, ha nem teszi meg időben a szükséges lépéseket. Ha tisztában van azzal, hogy a pozíciójában mik ténylegesen az ő feladatai, könnyedén kiszűrheti, mennyi olyan teendő hárul rá mindezek mellett, ami más valaki hatáskörébe kellene, hogy tartozzon. Ha az összes feladat a vezető fejére hullik, működhet néhány évig, de a végeredménye elkerülhetetlenül az lesz, hogy egy idő után kiég” – hívta fel a figyelmet Dienes Martin, cégfejlesztési mentor, a DMA ponthu Kft. tulajdonos-ügyvezetője.

Segíthet egy jó rendszer

Dienes Martin

“A csapatommal azt látjuk, hogy ma már, ha egy cégben nincs rendszer vagy elavult rendszerrel üzemel, nem jósolhat hosszú életet magának. Ugyanis a kaotikus üzletvitel vagy a cég leamortizálásához, végül megszűnéséhez vezet, ellenkező esetben a vállalkozás ugyan sikeresen szárnyal, de vezetője az irreális munkaidő és munkatempó következtében elveszíti kapcsolatát a külvilággal. Személyes kapcsolatai megromlanak, fizikailag, lelkileg megindul a mélypont felé. Ha egy vezető ezt nem ismeri fel, cégében az idő- és kapacitáshiány miatt feszültté válhat a légkör, a teljesítések csúszhatnak, de odáig is fajulhat, hogy a régi rendszer működőképtelensége a cég megszűnését okozza. Mindegyikre láttam már példát” – jegyezte meg Dienes Martin.

A változtatás első és legfontosabb lépése a probléma felismerése, ezután kezdődhet csak meg a munka.

„A rendszerek kidolgozása mindenkinél egyedi, de az alapja az, hogy a cégben zajló folyamatokat olyan pontosan írjuk le, amennyire csak lehet. Főként a fejleszteni kívánt területre érdemes nagyobb hangsúlyt fektetni. Gondoljuk át és részletesen határozzuk meg, hogy miként működne az a szegmens ideálisan és ahhoz milyen lépések megtétele szükséges” – ismertette a cégfejlesztési mentor.

Könnyíteni a munkatársak életét

A szakember azt tanácsolja, hogy az így kialakult rendszert fokozatosan, kis lépésekben ajánlatos elkezdeni alkalmazni, mert előfordulhat, hogy a változás a munkatársakat érzékenyen érinti, esetleg ellenállásba ütközik. Azonban, ha azt látják, hogy az új rendszer számukra is élhető és hatékonyabb működést eredményez, rövid időn belül partnerek lesznek benne.

startup

A munkatársaknak érezniük kell, hogy nem pluszfeladattal tervezzük terhelni őket, ellenkezőleg, könnyíteni szándékozunk a munkájukat. Hiszen mindenki szereti, ha pontosan tudja, mi a feladata, mit várnak el tőle, miért tartozik személyes felelősséggel. Ez biztonságérzetet ad” – tette hozzá a szakember, kiegészítve azzal, hogy a megvalósítás során szerzett tapasztalatokkal a rendszer újra és újra formálható, kiegészíthető, frissíthető, egészen a kívánt, optimális működésig.

Senki nem állítja, hogy egy hosszú évek óta megszokott rendszer könnyen megváltoztatható, viszont a cselekvés sok esetbenelkerülhetetlen. Aki belekezd, és céltudatosan végig viszi a folyamatot, azt tapasztalja majd, hogy mivel a munkatársai már pontosan fogják tudni a feladataikat, nem kell őket folyamatosan ellenőrizni, elegendő az esetlegesen felmerülő problémák feltérképezésében részt venni. Emellett a fizikálisan és lélekben is egészséges, jó hangulatú munkavállalók és vezetők a cégben is hatékonyabbak tudnak lenni.

„Nem kell sok időt várni a pozitív változásokra. A csúszások elmaradnak, az elégedett, visszatérő ügyfelek újabb és újabb megbízásokat, magasabb profitot generálnak. A munkaerőfelvétel tudatosabban történik, az új munkatársak betanításának ideje lényegesen lerövidül. A csapatszellem is erősödik, az emberek békés légkörben végzik a feladatukat, nem kell attól tartani, hogy munkahelyváltásban gondolkodnának” – tudtuk meg Dienes Martintól.

Olvasd el ezt is!

Túl sok munka: depresszióval szembesülnek a nők?

Forrás: Napidoktor.hu