A nagy család a demencia ellenszere

Nagy a családi kötelékek ereje!

 
Foto: pixabay.com

Több mint 180 ország 60 évesnél idősebb lakosai életszínvonalának változásait elemezte az Adelaide-i Egyetem kutatócsoportja. Azt találták, hogy a családban élők körében kisebb eséllyel alakult ki demencia, vagyis elbutulás, mint az egyedül élőknél, tekintet nélkül más tényezőkre, köztük az életkorra vagy az urbanizációra. A tanulmány bizonyította, hogy a közösségben élés gyakorlati előnyökkel jár.

“Azon kevés faj egyike vagyunk, amely az évezredek során alkalmazkodott ahhoz, hogy kiterjedt családi csoportokra támaszkodjon. A kis közösségekben általában rendszeres étkezési idők vannak, beszélgetés, az emberek ellenőrzik bevette-e a családtag a gyógyszereit, ösztönzik a rendszeres tevékenységet – írta Maciej Henneberg, a tanulmány vezetője.

 

“Ez az elköteleződés – amennyiben pozitív – serkenti a gyakran kötődéshormonnak hívott oxitocin termelődését, melyről kimutatták, hogy előnyösen hat az egészségre azzal, hogy védi a szívet és az érrendszert, amely az úgynevezett vaszkuláris demenciával függ össze. Ezáltal lassíthatja is a demencia kifejlődését” – tette hozzá.

Ezzel az alapanyaggal megelőzhető a demencia?

Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) szerint a világon több mint 55 millióan élnek demenciával, az esetek akár 70 százaléka köthető az Alzheimer-kórhoz. A világon a demencia a hetedik a halálokok között.

Forrás: https://napidoktor.hu/index