Mitől nyálzik úgy a baba?

Csorog a nyála, de miért? Ne ijedjenek meg az anyukák, van néhány ok, ami a babák hirtelen jelentkező, erős nyártermelődéséhez vezethet!

A négy éves kor alatti babáknál a túlzott nyálzás miatt nem kell aggódni az anyukáknak. Ennek ellenére, néhány esetben az erős nyálképződés komolyabb problémák előjele lehet, főként, ha a pici már túl van a negyedik szülinapi gyertya elfújásán is. Vegyük sorra, mikor jelenthet gondot a nyálzás!

Lehetséges okok

A korai nyálzás többnyire annak a jele, hogy a pici első fogai lassan előbújnak a fogínye alól. Ez tehát teljesen normális és megszokott reakció minden csemeténél, azonban figyelmeztető jelként is megindulhat a nyálzás! Ilyen esetekben fertőzés, valamilyen allergia, de akár a nem megfelelő társadalmi interakciók is kiválthatják az erős nyálzást.

Szintén felmerülhet, hogy a pici rosszul nyel, vagy ajkai nem zárnak megfelelően, esetleg túl sokat tartja nyitva a száját. Ezeket érdemes figyelemmel kísérni, és probléma esetén orvoshoz fordulni a babával.

baba86

Honnan tudom, hogy fogzás miatt nyálzik a pici?

A baba számos jellel adja akaratlanul is az anyuka tudtára, hogy lassan kibújnak első fogai. Egyrészt a nagy mennyiségű nyál mellet szokatlanul nyűgőssé válik, másrészt ilyenkor szinte minden kezébe kerülő tárgyat rágcsálni kezd, nem véletlen tehát, hogy hasonló esetekben remekül beválik a hűthető rágóka, ami nyugtatja a baba ínyének fájdalmát is.

Allergiás reakció

A gyerkőcök 10-20 %-a szenved az allergia valamilyen fajtájától. Allergiás reakciók oka lehet szezonális eredetű, tehát az éppen virágzó növény irritálja a baba szervezetét. Ezek tünetei a rendszeres tüsszögés, az orr és a szem folytonos dörzsölése, valamint a torokduzzanat. Ha emellé társul a nyálzás is, mindenképpen ajánlott az orvosi kezelés!

Súlyos gond előjel!

baba_viraggal6A nyálzás komoly gond előjele is lehet! Az agyi rendellenességek, és a bénulás során gyakori tünet a pici erőteljes nyálzása, melyhez a motoros funkciók fejlődési zavara társul. Ezek többnyire veleszületett rendellenességekből alakulnak ki, tehát a nyálzás mellett más meghatározó tünetek is észlelhetőek.
Kezelési lehetőségek
A legfontosabb, hogy gyógyszeres kezelést folytatni csak orvosi utasításra, és a kezelési javaslatok szigorú betartásával szabad minden baba esetében! Több gyógyászati készítmény létezik, mely képes visszafogni a túlzott nyálzást, viszont ezeknél a gyógyszereknél is jelentkezhetnek különböző mellékhatások, mint a szem és az orr kiszáradása, vagy a normálistól eltérő pulzusszám. Ezek mindegyikét befolyásolja a gyógyszer dózisa is, éppen emiatt szükséges az orvosi előírások szigorú betartására!

Forrás: