A kialvatlan szülők vigyázzanak a szívükre!

Amikor megszületik az első gyermekünk, az csodálatos érzés. De valahogy arról elfelejtenek szólni, hogy egy pici bizony nem úgy alszik, ahogy mi szeretnénk, hanem ébred, éjjelente az elején három óránként, de akár többször is. Így a pihentető alvástól érzékeny búcsút vehetünk, ez azonban hormonális eltolódásokkal is jár, mely akár szív és érrendszeri gondokat is okozhat.

A témában dr. Angyal Géza szülész – nőgyógyász főorvos, a ratkotunde.hu szakértője van a segítségünkre.

Cirkadien ritmus

Elsőre a kifejezés talán nem mond sokat, de a biológiai óra megnevezés már annál inkább. Jelen esetben az alvás és ébrenlét ritmikus váltakozásáról van szó. Ehhez a szervezet – mint minden hasonló tevékenységhez – hormonvezérlést használ. A melatonin nevű anyag segít minket abban, hogy mélyen és pihentetően tudjunk aludni. Azonban, ha az alvási ritmus felborul, annak következményei is vannak.

A melatonin termelése csökken abban az esetben, ha éjjeli műszakban dolgozunk, ha nem fekszünk le időben, vagy éppen akkor, amikor egy csöppnyi kis ember ébren tart minket éjszaka is. A melatonin  termelés csökkenése azonban az anti – stresszhormon, a kortizol termelésének csökkenéséhez is vezet. Az alváshiány stresszessé tesz minket, ezért a kortizol szintje megnő. Ha ez tartósan fennáll, akkor viszont a hormont termelő szerv, a mellékvesekéreg kimerül, így a kortizol szintje lecsökken, ez pedig közvetve nagyon sok probléma forrása lehet.

A kialvatlanság hatására megnő a vérnyomás, szív és érrendszeri problémák jelentkeznek, idegesség, koncentrációzavar és pszichés problémák léphetnek fel, valamint az immunrendszert is jelentősen károsítja a folyamat” – mondja dr. Angyal Géza, a ratkotunde.hu szakértője.

Csak, ha tartós

Szerencsére az alvászavarok csak akkor vezetnek ilyen tünetekhez, ha tartósan vannak jelen. A rossz hír azonban az, hogy a kicsik alvási ciklusa egy éves korukra, vagy később jut el oda, hogy végig aludjanak egy teljes éjszakát. Vagyis a kismamák – és a friss apukák – esetében is igaz, hogy a kialvatlanság bizony gondokat okozhat.

Valamennyit segít a helyzeten, ha felváltva kelnek a szülők a kicsihez, de mivel mindketten megszakítják alvásukat, ez sem tökéletes megoldás. Mit lehet akkor mégis tenni? A kialvatlanság ellen nem sokat, hiszen amíg a pici alvási ritmusa nem idomul a felnőttekéhez, addig ez a gond jelen lesz.

Fotó: 123rf.com

A hatás mérséklése

Az álmosság ellen, valamint a kialakuló problémák megakadályozásában s hatalmas szerepe van a test tápanyagellátottságának. Ez a kismamák esetében kiemelten fontos, hiszen nekik még a szoptatás jelentette plusz tápanyagigénnyel is meg kell birkózniuk. Ez az oka annak, hogy a várandósvitaminokat a szoptatás ideje alatt is szedni érdemes.

Azonban azt tudni kell, hogy a szoptatás idejére más tápanyagokra és más arányban van szüksége a szervezetnek, mint mondjuk a babatervezésnél és az első trimeszterben, vagy a második trimeszter alatt. Ez a kiválasztott készítménynek figyelembe kell vennie. Ugyanilyen fontos az is, hogy szerves kötésű anyagokat tartalmazzon, hiszen így azok felszívódási aránya akár 80%-kal is javulhat.

Gondolkozhatok előre?

Igen, abban az esetben, ha a szervezet tápanyagokkal való feltöltése a cél. Sajnos előre aludni nem lehet, a kimaradt alvást csak pótolni tudjuk – vagyis a kialvatlanság nem kikerülhető tényező. Ez pedig hatással lesz mindkét szülőre, a munkahelyi teljesítményre, sőt, a párkapcsolatra is. A kicsi érkezése sok ponton borítja a család megszokott ritmusát, de ez csak időszakos, minden visszatér a rendes kerékvágásba. Azonban ezekre a kitérőkre felkészülni nem árt, és segítséget is tiszta lelkiismerettel kérhetünk!

Forrás: https://napidoktor.hu/index