Mintegy 1,3 millió diák kezdi meg a tanévet szeptemberben

Több mint 1,3 millió diák kezdi meg a tanévet szeptember 1-jén. Iskolákat nem zártak be, miközben többnek új fenntartója lesz – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) köznevelési államtitkársága.

Az összesen 1 364 400 diák többsége, 773 800 tanuló az általános iskolákban, 216 200 a gimnáziumokban, 244 200 a szakközépiskolákban, 130 200 pedig a szakiskolákban folytatja tanulmányait az előzetes becslések szerint. Az általános iskolákban 120 ezer, a gimnáziumokban 41 600, a szakközépiskolákban 39 000, a szakiskolákban pedig 38 700 az első évfolyamra beiratkozottak száma.

A nemzeti tanévnyitónak és a hozzákapcsolódó egész napos Diákcsemege Fesztiválnak az idén Debrecen ad otthont. Az ünnepélyes tanévnyitó helyszíne a Debreceni Református Kollégium lesz. Közhiteles nyilvántartásban jelenleg 2613 Klik-fenntartásban működő köznevelési intézményt tart nyilván az Oktatási Hivatal. Emlékeztettek arra is, hogy a köznevelést is felügyelő emberierőforrás-miniszternek május 31-éig lehetett arról döntést hoznia, hány nevelési-oktatási intézményt szüntet meg jogutód nélkül, ám ilyen döntés nem született.

iskolas-002

Négy önkormányzat nyújtott be kérelmet, hogy szeptemberben újraindulhasson az alsó tagozat a településükön, de ezek nem önálló intézményként, hanem tagiskolaként jönnek létre. A vidékfejlesztési miniszter 45 nevelési-oktatási intézmény fenntartói jogát veszi át részben vagy egészben. Ebből teljes átadás 22 intézményt érintett. A többi 23 esetben az intézményből az agrár szakképzési feladatok kerültek át az új fenntartóhoz, de a 23 intézmény továbbra is a Klik fenntartásában marad.

Egyes nemzetiségi oktatást végző köznevelési intézmények fenntartói feladatai szeptember 1-jétől átkerülnek az érintett országos nemzetiségi önkormányzatokhoz, és 22 nevelési-oktatási intézmény fenntartói jogát veszi át részben vagy egészben egyházi jogi személy. Utóbbiakból teljesen 15-öt adtak át, tehát 15-tel csökken a Klik fenntartásában levő intézmények száma. Egy iskola alapítványi, egy pedig kollégiumegyesületi fenntartásba kerül. A becsült adatok szerint idén a pedagógusok mintegy 160 ezres létszáma a tavalyihoz képest nem változik, de pontos adatok a fenntartók által szolgáltatott adatok feldolgozása után derülnek ki.

Forrás: