Ma már az ADHD-ra és a diszlexiára is van megoldás 2020-10-22 Blog, Iskolatáska Megosztás: Tweet Kemény évkezdés elé néztek az idén az iskolások. Az otthonoktatás időszaka nem múlt el nyom nélkül: a visszaintegrálódás új kihívások elé állítja a gyerekeket, a tanárokat és a szülőket egyaránt. Még nagyobb felelősség, még több feladat hárul rájuk, mint a hétköznapokban, és a pandémia miatti félelem tovább nehezíti a feladatukat. Fontos, hogy a mostani időszakban is aktívan kezeljük a szorongásunkat – hívja fel rá a figyelmet Sólyom Judit klinikai és mentálhigiéniai gyermek- és ifjúsági szakpszichológus, gyógypedagógus, köznevelési szakértő. Sólyom Judit „Sok gyermek számára nem könnyű a tanulás. Ezekben a rendkívüli időkben sokan internalizálják a küzdelmeket és megkérdőjelezik a saját képességeiket. Kudarcélmények esetén mindenképpen érdemes szakember segítségét kérni. A tanulási nehézségek okai ma már pontos diagnosztikával feltárhatóak, és a problémák orvosolhatóak” – mondja a szakember, aki ebben az időszakban személyesen és online formában is tart vizsgálatokat és fejlesztéseket az érintett gyerekeknek. – „Ha bizonytalan a szülő, hogy a gyermeke tanulási nehézséggel küzd-e, igénybe lehet venni az 5 perces, ingyenes online gyorstesztet. Ha pedig átfogó, professzionális diagnosztikát szeretnének, mi részletesen feltárja a tanulási nehézségek hátterét, a Gibson-teszttel tudunk segíteni.” A tanulási nehézségek hátterében a szakértők szerint akár az esetek 80 százalékában is valamelyik kognitív képesség gyengesége húzódik meg: a hosszú távú memória deficitje éppúgy okozhat tanulási problémákat, mint a logika, a látási és a hallási feldolgozás vagy a munkamemória hiányosságai. A gyerekeknek ilyenkor általában speciális fejlesztésre van szükségük, ezért számukra mindenképpen érdemes a szakember segítségét igénybe venni. Az otthonoktatás mellett a több hónapos iskolaszünet is visszavetette a diákok kognitív teljesítményét. A két egymást követő időszak alatti agyi inaktivitás után még nehezebb visszatérni a hétköznapokba. Ezért jelenleg is fontos a kognitív képességeket tudatosan erősíteni. A szakember szerint ebben a szülők is részt vehetnek, hiszen vannak nagyon jó tanulási-gondolkodási képességeket elősegítő, mentális aktivitást igénylő játékok és gyakorlatok. Ide tartozik például a sudoku, a puzzle, a tangram, a sakk, illetve a különböző kártya -és memóriajátékok. Nagyon jó kognitív stimulációt nyújt az olvasás, beszélgetés, nyelvtanulás is. Ma már kezelhető a diszlexia és az ADHD is Október a nemzetközi diszlexia hónap és az ADHD (figyelemhiányos hiperaktivitás) tudatosság hónapja is. Ezek a zavarok a pedagógusok és gyakran a szülők számára is megkerülhetetlen témát jelentenek, hiszen egyre nő a tanulási nehézségekkel, figyelemzavarral, ADHD-val élő gyerekek és felnőttek száma. Az ADD-val (figyelemzavar) és az ADHD-val küzdő gyerekeket sokszor a lusta, hülye, szétszórt szavakkal bélyegzik meg, pedig valójában az impulzivitás vagy a hiperaktivitás okozza a gondokat. Tudnunk kell, hogy az ADD és az ADHD esetében is van gyógyszermentes megoldás. Hatékony agytréningek, fejlesztő módszerek tudják erősíteni a kognitív, figyelmi és végrehajtó funkciókat. A diszlexiás tanulók az olvasás és a szövegértés terén küzdenek kihívásokkal, nehezen tudják értelmezni az írott nyelvet. Ez a rendellenesség egy olyan információfeldolgozási probléma, amely nem zavarja az ember gondolkodási képességét: a legtöbb diszlexiában szenvedő ember intelligenciája normális, sőt, sokuk átlagon felüli intelligenciával rendelkezik. „A jó hír az, hogy a diszlexia fejleszthető” – mondja Sólyom Judit. – “A kognitív képességek megerősíthetőek intenzív mentális feladatokkal. Olyan, kutatásokkal alátámasztott fejlesztő módszerek segítenek ebben, mint a BrainRx agytréning. Ez a világ leghatékonyabb kognitív képességfejlesztő programja. A BrainRx-szel eredményesebbé tehető a tanulás, az olvasás, a számolás, a gondolkodás és az agyi teljesítmény. BrainRx-szel újrahuzalozható az agy!” A BrainRx program a neuroplaszticitáson alapul, mely azt jelenti, hogy az agy változtatható, képlékeny, azaz a tanulási képességek fejleszthetőek, a kognitív rugalmasság növelhető, az agyi működés jobbá tehető általa, minden életkorban, a célzott gyakorlással. Ennek köszönhetően a tanulási képességek szárnyra kapnak, könnyebbé, gyorsabbá, hatékonyabbá válik a tanulás – így ez az agytréning program ADHD, ADD és diszlexia esetén is nagyon hatékony. A tanulási sikerek az önbizalmat is növelik, oldják a szorongást, növelik a magabiztosságot, növelik az életminőséget. A világszínvonalú agytréning program gyerekeket, felnőtteket, időseket segíthet hozzá, hogy jobban boldoguljanak az iskolában, munkahelyen és az egész életben. Forrás: https://napidoktor.hu/index