Irány a suli! Gyalog!

Mondjunk nemet az iskolabuszra, és menjen a gyerek gyalog az iskolába!

A kísérlet során 159 negyedik osztályos gyereket figyeltek meg, akik gyalog vagy kerékpárral mentek iskolába, és adataikat olyanokéval vetették össze, akiket busszal vagy autóval szállítottak. Négy hét elteltével még nem mutatkozott a mozgásmennyiségükben nagy különbség: napi 46 és 49 percet töltöttek aktívan. A következő négy hétben azonban a sétáló társaság hét perccel növelte a sportolással töltött időt, míg a busszal járók erre fordított ideje 41 percre csökkent.

A kutatást vezető Dr. Jason Mendoza felhívta a figyelmet arra, hogy a fejlődés nem tűnhet nagynak, ám mégis jelentős egy olyan társadalomban, ahol a 19 éven aluliak 17 százaléka kövér.

Az Egyesült Államok felnőtt lakosságának egyharmada súlyosan elhízott, és a másik egyharmad is túlsúllyal küzd.

„Ez nem olyan, mintha elmennének egy edzőterembe. Éppen az a jó benne, hogy sem sok erőfeszítést, sem drága felszerelést nem igényel.” – mondta el Mendoza.

A tanulmány a Pediatrics című folyóiratban jelent meg.

zhrxgbvj13

Amerika igencsak autócentrikus társadalommá vált, ráadásul a mindenki nagyon fél az utcai támadásoktól.

Ez lehet annak az oka, hogy míg negyven éve a gyerekek 42 százaléka járt gyalog vagy biciklivel iskolába, addig mára ez az arány 13 százalékosra olvadt.

A gyerekek testtömegindexét nem vizsgálták, így nem lehet biztosra mondani, hogy lefogytak a program alatt. Azonban mindannyian Houston szegényebb környékéről származnak, ahol a legmagasabb az elhízott fiatalok száma.

Sok szülő maga is részt vett a mozgalomban, és elkísérte gyermekét.

A Gyalog a suliba!-kezdeményezés azonban nem terjed el, ami a kutatók szerint nem meglepő. Az érintett szülők gyakran maguk is súlyproblémákkal és egyéb terhekkel küzdenek, így nem igazán érzik jelentősnek a problémát. Ezzel is magyarázható, hogy mindössze a gyerekek 26 százalékát engedték részt venni a programban.

A mozgalom további előnye, hogy csökken az utak forgalma is, ezért a kutatók remélik, hogy idővel minnél több település fog csatlakozni a kezdeményezésükhöz.

Forrás: