Az ovisok is játszhatnak kedvenc építőkockáikkal

A LEGO márka fontosnak tartja azt, hogy bármely korú gyermek számára élvezet legyen a kockákkal való játék, így ennek tükrében kifejlesztette a 4-7 éves korosztály számára ideális játékkollekciót, LEGO Juniors néven.

A gyerekek játszási szokásai az életkorukkal folyamatosan fejlődik, ezért fontos, hogy az ehhez szükséges eszközök is velük együtt fejlődjenek. A 4-7 éves korosztály számára nagyon vonzóak az idősebbeknek szánt építőjátékok, de sok esetben ezek a játékok még túl komplexek az Ő korukhoz. Az anyukák éppen ezért nehezen találnak ennek az életkornak megfelelő, kreativitást fejlesztő játékokat, amelyek a gyermek aktuális képességeihez mérten vannak kialakítva. Ahogy gyermekeink keze egyre nagyobbá nő, úgy válnak egyre kisebbé a LEGO kockák, amivel játszanak, hiszen kézügyességük az idő elteltével fejlődik.  A kisebbeknek szóló készletek nem, míg a nagyobbaknak szólóak túl nagy kihívást jelentettek a gyermekek számára, így ebben a 4-7 éves korosztályban kevesebben élhették meg az igazi LEGO építés örömeit.

A LEGO Juniors készletek kifejezetten annak érdekében készültek, hogy az óvodás korosztály számára a hagyományos és az annál kicsit nagyobb LEGO elemekkel való játék sikerélményt okozzon.

Az új fejlesztés kiváló átmenetet képez a LEGO DUPLO és a LEGO építőkockák világa között, és külön előnye, hogy minden későbbi LEGO készlettel összeépíthető, így hosszú távon nyújt fejlesztő és kreatív kikapcsolódást gyermekeink számára.

A termékek különleges kiegészítőket tartalmaznak: a modellek előrecsomagoltak, és játékos építési útmutató jár hozzájuk, amelyek segítik a kicsiket a gyors sikerek elérésében.

lego junior02

Korosztályhoz szabott témák

A gyermekjátékok esetén kiemelkedően fontos, hogy mindig a korosztálynak legizgalmasabb és legmegfelelőbb témákat dolgozzák fel, így gyermekeink könnyebben tudnak azonosulni a szereplőkkel, nagyobb vágyat éreznek a játékhoz. Ennek következtében a tanulás és fejlődés folyamatát a szórakozáshoz kötik, nem alakul ki bennük semmilyen negatív tudattársítás.

A LEGO Juniors készletek minden 4-7 éves kisfiút és kislányt elvarázsolnak. A fiúk akár autóversenyzőkké is válhatnak, kedvükre építhetik fel a versenypályát és küzdhetnek meg a győzelemért. A játék tökéletes lehetőséget biztosít arra, hogy egyszerre több gyerek is részt vegyen az izgalmas játékban. Mivel a LEGO Juniors készleteket kifejezetten a korosztály képességeinek megfelelően állították össze, a kicsik önállóan tudnak részt venni saját LEGO kalandjukban.

A kislányokat is el fogja varázsolni a LEGO Juniors Hercegnő kastélya készlet. A képzelet és a szórakozás világában nemcsak a mesebeli rózsaszín palotát és felvonóhidat építhetik meg, hanem a hercegnő együtt csúszdázhat gyönyörű kiscicájával. A kreativitás és a változatosság érdekében a szett átalakítható játszótérré és hercegnői hálószobává is, ahol számos további kalandot eleveníthetnek meg az apró kezek.

A LEGO Juniors kínálatában mindemellett megtalálhatók mind a valósághoz, mind a fantáziavilághoz közeli termékek is.

 

Forrás: