Az első negatív kritikák

Mivel igyekszünk mindig dicsérni csemeténket, így könnyen megviselhet minket, amikor piros pont helyett fekete ponttal állít haza. Természetesen mindannyiunknak zsenik a gyermekeink, mindent tökéletesen csinálnak, a magatartásuk és a szorgalmuk is kifogástalan, vagy legalábbis így hisszük amíg meg nem érkezik az első negatív visszajelzés.

Csak az a gyerek lehet boldog, aki érzi, hogy büszke rá a környezete, különösen a szülei. A kicsik akkor lesznek nyitottak kortársaikra, ha biztonságban érzik magukat. Akkor fognak tudni könnyen barátságokat kötni, ha otthon már megtapasztalták, hogy odafigyelnek rájuk. Ez a tapasztalat önt beléjük önbizalmat, amikor közösségbe kerülnek.

Azok a gyerekek, akikkel otthon nem beszélgetnek, az óvodában is visszahúzódóbbak lesznek, mert nem feltételezik, hogy kíváncsi rájuk valaki. Rosszabb esetben durvasággal próbálják felhívni magukra a figyelmet. Ahhoz, hogy szemünk fénye egészséges önbizalommal rendelkezzen, dicsérni kell minél többször, de azt is meg kell mondani neki, ha valamit nem jól csinál.

tan

Először ezen meglepődnek a gyerekek, mert nem tudják, hogy mit jelent az, hogy valami rossz, azonban minél később kerülnek szembe ezzel a fogalommal, annál nehezebben tudják feldolgozni. Azok a gyerekek, akik iskoláskorukban, a tanító nénitől kapnak először negatív visszajelzést általában félreértik a szituációt: az egyik lehetőség, hogy túlságosan is komolyan veszik a fekete pontot és sírva fakadnak, a másik pedig az, hogy nem veszik figyelembe, nem változtatnak a viselkedésükön.

Rendkívül fontos, hogy minél hamarabb elfogadtassuk szemünk fényével, hogy senki sem tökéletes, de azért igyekezni kell, hogy mindig egy picit jobbak legyünk! Részletesen beszéljük meg minden nap, hogy mi történt az óvodában, így mire iskolás lesz, addigra természetes lesz számára, hogy elmesélje a nap eseményeit.

Soha ne azzal kezdjük a kérdéseket, hogy milyen pontot, jegyet kapott, hanem afelől érdeklődjünk, hogy jól szórakozott-e aznap! Beszélgetés közben úgyis kiderülnek az aznapi szerzemények, de gyermekünknek nem lesz az a benyomása, hogy a szüleit csak a jegyek érdeklik.

Forrás: