Aki többet tanul, egészségesebb!

Talán meglepő, de egészségi állapotunk, közérzetünk nem csak a nemünktől és a korunktól függ, de a képzettségünktől is. A 2000-es években a brémai egyetem és egy betegbiztosító végzett felmérést kilencezer 14-25 év közti fiatal bevonásával.

Az ismeretek megelőzhetik a betegséget!

Arra jutottak, hogy az iskolások harmada valamilyen allergiától szenved, minden második túlterheltnek érzi magát, stresszre, fáradtságra panaszkodik. Minden negyedik fiatalnak konkrét pszichoszomatikus gondjai is voltak.

Kiderült azonban, hogy mindez szoros kapcsolatot mutat a megkérdezettek képzettségi színvonalával, ugyanis minél magasabb iskolázottságú volt valaki, annál valószínűbben tudta úgy kezelni a problémáit, hogy azok ne vezessenek az egészsége károsodásához. Minél több évet járt valaki iskolába, annál valószínűbb, hogy kisebb panasszal is orvoshoz fordult, és még inkább, hogy megfogadta az orvos tanácsait.

A kevésbé képzettebbekre súlyosabban hat a stressz!

Bár a kevésbé képzettebbek személyek kevesebb stresszes napról számoltak be, mint a tanultabbak, a stressz rájuk mégis komolyabban hatott és erősebb hatással volt az egészségükre. Ez derült ki dr. Joseph G. Grzywacz kutatásaiból.

A felmérésben 1030 felnőttet kérdeztek 8 napon át, hogy mi történt velük aznap. A stresszhatásokon belül megkülönböztettek krónikus és akut stresszt, mindennapos hatások és olyan súlyos kríziseket, mint egy szeretett személy elvesztése.

Az eredmények egyik fő tanulsága az volt, hogy a napi stresszorok nem véletlenszerűen jelennek meg, ugyanis a szociális környezet erősen meghatározza őket. A másik megállapítás arra vonatkozott, hogy hiába számolnak be a kvalifikáltabb személyek több stresszről, ez mégis kevésbé hat rájuk, mert jobban tudják kezelni azokat.

tanulas2

Ráadásul a különböző emberek különbözőképpen tekintenek ugyanarra a stresszorra. Egy tanultabb, szellemi munkát végző emberre például egyáltalán nincs hatással egy esős nap, míg egy fizikai munkás számára jelentheti azt is, hogy aznap nem tud dolgozni, nem keres pénzt, így ez meglehetősen nagy stresszhatás. Ha mindezt összevetjük a halálozási és a betegségi statisztikákkal, valóban elmondható, hogy az egészségügyben is tapasztalható a szocioökonómiai alapon megnyilvánuló esélyegyenlőtlenség.

A diplomások 7 évvel tovább élhetnek

A Harvard Egyetem hosszú távú kutatási programjának eredményeként kiderült, hogy a nyolcvanas évek óta vizsgált diplomások egyre hosszabb életre számíthatnak, míg a kevésbé képzettek életesélyei nem sokat javultak. 2000-ben a magasabban kvalifikált amerikaiaknak 82 életévet prognosztizáltak, míg az alacsonyabb végzettségűeknek 75-öt. Ennek az óriási különbségnek a hátterében több okot is felfedezni véltek.

A legdöntőbbnek az információkhoz és az egészségmegőrző szolgáltatásokhoz való hozzáférés különbsége bizonyult. A másik, ezzel összefüggő jelentős tényező a dohányzás volt, hiszen bár 1964 óta a felére esett a cigarettaforgalom az USA-ban, ez a csökkenés főként az iskolázottabb rétegben jelent meg.

Az elhízásról is megállapították, hogy nagyobb arányban van jelen a képzetlenebb rétegben, viszont majdnem annyi halálhoz vezet, mint a dohányzás. A kutatók a megoldást mindenképpen az oktatásalapú egészségfejlesztésben látják, hiszen ahhoz, hogy egészségesen élhessünk tovább, erőteljesebb egészségtudatosságra van szükség.

Forrás: