A játékra szánt idő legyen minél hosszabb!

A mai gyerekek többet szoronganak és nagyobb eséllyel is alakulnak ki náluk olyan mentális betegségek, mint a depresszió. A kutatók ezt a kevesebb játékidővel hozták összefüggésbe.

Szerencsés esetben egy kisgyerek élete tele van játékkal, egy nemrég elvégzett felmérésből azonban kiderült, hogy manapság jóval kevesebb idejük jut a gyerekeknek a játékra, mint ötven évvel ezelőtt, ami súlyos következményekkel járhat mentális fejlődésük szempontjából.

,,Az 1950-es években a gyerekek a gyermekkoruk nagy részét játékkal töltötték. Ha nem akartak kimozdulni a lakásból, az anyjuk biztosan kiküldte őket a szabadba, mert a gyereknek jót tesz a szabad levegő.”- mondta Peter Gray, a Boston Egyetem professzora.

Ma pont az ellenkezője figyelhető meg, a szülők szinte alig engedik ki a gyerekeket. Amikor azonban mégis kimehetnek, a szülők túlságosan féltik őket és olykor indokolatlanul szigorú szabályokat állítanak fel velük szemben. A kutatók szerint a mai gyerekeknél gyakrabban fordul előszorongás, depresszió és nárcizmus, amit a csökkent játékidővel hoztak összefüggésbe.

Főként a fiúknál fontos, hogy a vadabb, fiús játékokkal kitombolják magukat, ezért a szakértők is javasolják a szülőknek, hogy bátrabban engedjék el gyermekeiket játszani! A felnőttek egyébként többnyire a kicsiket sérülésektől és az esetleges gyerekrablóktól féltik, azzal azonban, hogy aggódva bezárják őket, megfosztják a boldog gyermekkortól a saját gyerekeiket!

Forrás: