Korai magömlés – Sokan együtt élnek a problémával, pedig nem kellene!

A szex mind a férfiak, mind pedig a nők esetében központi kérdése a mindennapoknak, de talán az erősebbik nem nagyobb hangsúlyt is ad neki, mint a hölgyek. Éppen ezért a szexuális zavarok a férfiakat nagyon érzékenyen képesek érinteni, hiszen az önértékelésük egy sarkalatos pontjáról van szó.

De az önértékelésen túl az egyik legkellemetlenebb zavar, a korai magömlés más problémákra is rámutat, melyek kezelést igényelnek!

Korai magömlés

A pontos meghatározás nem egyszerű, hiszen a “korai” egy nagyon relatív fogalom. Néhány perces együttlét is bőven elegendő lehet a partnereknek, ha mindketten a csúcsra jutnak, és akár 40-50 perces is kevés lehet, ha a másik fél nem éri el az orgazmust. Mindenesetre a korai magömlés jellemzően azt takarja, mikor az ejakuláció már a behatolás előtt, vagy azt követően néhány másodpercen belül bekövetkezik. Ennek a jelenségnek komoly hatása lehet a párkapcsolatra, de egyes esetekben jelezhet testi problémákat is, így, ha rendszeresen előfordul, érdemes szakorvoshoz fordulni.

A korai magömlés megléte is kellemetlen, de beszélni róla talán még rosszabb, így a férfiak nem igazán keresnek meg a gonddal szakembert. Mindezzel együtt igaz, hogy a felnőtt férfiak (kortól függetlenül) mintegy 20-30%-a tapasztalja ezt az élete során, akár rendszeresen is (ezek csak a regisztált esetek).

pénisz, erekció

Fotó: 123rf.com

Betegség?

„A korai magömlés nem betegség – jellemzően pszichés okai vannak -, de hátterében állhatnak olyan gondok, melyek ebbe a kategóriába sorolhatóak. Ilyen a pajzsmirigyzavar is, mely komoly hatással lehet a szexuális funkciókra is, többek közt okozhat korai magömlést is, melynek hátterében ebben a formában hormonális probléma húzódik meg” – mondja Ratkó Tünde termékenységi szakember.

A hormontermelő szervek zavarai sok esetben tápanyaghiányokra vezethetőek vissza, vagyis megfelelő tápanyagpótlással jó eséllyel elkerülhető a kialakulásuk. A megfelelő pótlás alapfeltétele az egészséges étkezés és a mozgás, de sajnos napjainkra sokszor már ez is kevés.

A tápanyagpótlás jó eszköze lehet a férfivitamin, mely abban az esetben lesz igazán hatékony, ha komplex, és szerves kémiai kötésekkel, biológiailag aktív formában tartalmazza az anyagokat. Ez utóbbi praktikusan -citrát és -glükonát formákat jelent, és a hasznosulást akár 80%-kal is fokozzák!

Jód?

A férfivitaminok jellemzően jódot is tartalmaznak, ami érthető, hiszen hazánk jódhiányos terület. A korai magömlés hátterében azonban éppen a pajzsmirigy túlműködése áll, vagyis a jódbevitel nem javasolt. DE! Számolni kell azzal, hogy a pajzsmirigy túlműködés sok esetben alakul át alulműködéssé (ez szintén szexuális diszfunkciókat hoz magával), amikor pedig a jód már nagy hasznost hozhat. Éppen ez az oka annak, hogy érdemes a gonddal szakemberhez fordulni, hiszen az orvos abban is segíthet, hogy hogyan alkalmazzuk a megfelelő vitaminkészítményt, illetve akár technikákat is meg tud osztani azzal kapcsolatban, hogy hogyan lehet késleltetni a magömlést.

Olvasd el ezt is!

Döbbenet – Ez is lehet a súlyos erekciós probléma okozója

Forrás: Napidoktor.hu