Ezeken a területeken segíti az életed a rendszeres maszturbáció

Egyrészt ugye a lányok ilyesmit nem csinálnak. A fiúk még csak-csak, na de hogy a lányok? A masztrubáció szénája évszázadokig nem állt túl jól, sőt már a Bibliában sem szólnak róla túl hízelgően.

Általában keveset beszélünk a szexről, a maszturbálás meg aztán pláne olyasmi, ami tényleg tabutémának számít.

Ma már pedig egyre több orvos, pszichológus, szakértő állt ki a magányos örömszerzés mellett, mondván, hogy rengeteg pozitív hatása van annak, ha valaki ilyen módon is törődik a testével, és a lelkével. Ez a vélekedés a mindennapi életbe nem nagyon szivárgott le, a maszturbálást még ma is a legtöbben valami szégyellnivaló dolognak tartják. Ami még úgyis lelkiismeretfurdalást okoz, hogy valójában senki nem tud róla. Ha a tabutémának van még inkább tabu része, az mindenképpen a párkapcsolatban élőkre vonatkozik. Azt alig-alig tartja közvélekedés elfogadhatónak, ha valaki párkapcsolatban önkielégítést végez. Ha ilyesmi kiderül, akár szakításhoz is vezethet, ahelyett, hogy beszélnének róla. A maszturbálás a leggyakrabban inkább segít a párkapcsolatokon, annak ellenére, hogy erről inkább nem vesznek tudomást a benne élők.

A Glamour összeszedett 13 nyomós érvet, amiért rendszeresen kéne önkielégítést végezned, függetlenül attól, hogy van-e partnered!

  1. Segít kezelni a stresszt

Az orgazmus során termelődő endorfin a legjobb, és legegészségesebb és egyben teljesen legális, sőt ingyenes drog. Az endorfin csökkenti a szorongást, az önkielégítés (akárcsak maga a szex) eltávolít azoktól a dolgoktól, amelyek a stresszt okozzák. Ez a távolság nagyon hasznos, mert segít másképp tekinteni a szorongást kiváltó helyzetre, megkönnyíti annak kezelését.

maszturbáció

Fotó: 123rf.com

  1. Javítja az alvás minőségét

Az esti fürdőt feldobni egy kis kényeztetéssel, vagy elalvás előtt a telefon kijelzője helyett magadat masszírozni, határozottan javítja az alvás minőségét. Egyrészt a mindennapi stressz a leggyakoribb oka a rossz alvásnak. Az 1-es pontot figyelembe véve, nem nehéz kikövetkeztetni, hogy a maszturbálás során eltávolodsz a zavaró dolgoktól, könnyebben álomba merülsz és mélyebben alszol.

  1. Produktívabb leszel

Ugyan ritkán írják le, de valójában számos kutatás alátámasztja, hogy az orgazmust követően az emberek többsége úgy érzi, hogy kitisztul a feje. Valószínűleg ez is az endorfin utólagos hatása. Egyszerűen jobban tudsz egy dologra összpontosítani az önkielégítést követően, az irodában persze azért nem a legjobb ötlet maszturbálni, de mielőtt elindulsz, lehet, hogy jó ötlet.

  1. Magabiztosabb leszel

A nőknek gyakran van problémájuk a saját testükkel, és igen nagy százalékuk nem él át orgazmust szeretkezés közben. Az önkielégítés nagyon jó módja annak, hogy megbarátkozz a saját testeddel, hogy tisztában legyél önmagaddal. Az orgazmus pedig egy újabb lépés, hogy értékeld a saját szexuális képességeidet. Minél többet tudsz magadról, minél jobban ismered a tested, annál magabiztosabb leszel, talán furán hangzik, de a maszturbálás tényleg segít ebben.

orgazmus

  1. Növeli a libidódat

Evés közben jön meg az étvágy! Ez tökéletesen így van a szexszel is. Az életedben számos alkalommal tapasztalhatod, hogy alacsonyabb benned a szexuális vágy, mint általában. Ennek sokféle oka lehet, például gyógyszerszedés, stressz, szülés és még ezernyi dolog. A jó hír, hogy ezen tudsz változtatni! Az önkielégítés segít visszanyerni a szexuális vágyadat, az orgazmus is egy fajta tudás, arról meg tudjuk, hogy annak az anyja az ismétlés. Szóval, ha rendszeresen kényezteted magad, akkor elkerülheted, hogy csökkenjen a nemi vágyad.

  1. Jobb lesz tőle a párkapcsolatod

Ez egy nehéz kérdés, a párok általában inkább féltékenykednek a másikra, ha nélkülük jutnak gyönyörhöz. Hát, ha ezt mással teszik, akkor ez több, mint érthető, no de ha egymagukban? A helyzet az, hogy amennyiben a párok egyik felénél sem a maszturbálás lesz a szexuális életük legfontosabb eleme, akkor inkább segíti a párkapcsolatot. Egyrészt kezeli azt a problémát, ha a két fél libidója éppen eltérő fázisban, másrészt segítheti a felek szexuális tudatosságában. Szóval, ne legyetek túl szigorúak egymáshoz.

A folytatásért KATTINTS IDE!

Olvasd el ezt is!

Elfogadható a maszturbáció a párkapcsolatban?

Forrás: Napidoktor.hu