Amikor találkozunk valakivel, nehéz meghatározni, hogy miért vonzódunk hozzá, vagy épp miért nem. A vonzódás egészen más, mint a szeretet, szerelem, hiszen előbbihez – még a tanulmányok szerint is – elég a biológia – míg az utóbbihoz már hosszabb időszak szükséges. Persze, létezik a „szerelem első látásra” is, csak ezt jóval nehezebb meghatározni, de ami biztos, hogy mindennek az alapja a vonzalom.
A vonzalommal kapcsolatos pszichológia egyik fontos tudományos megállapítása a „Love Bridge tanulmány”.
Ebben a kutatásban Donald Dutton és Arthur Aron pszichológusok 85 férfit gyalogoltattak át egy félelmetes függőhídon, valamint egy erős, biztonságos hídon. A hídon a férfiakat egy nő arra kérte, hogy válaszoljanak a kérdőívére, majd a kitöltés után megadta a telefonszámát – számol be a Dívány.
Kiderült, hogy azok az emberek, akik az ijesztő hídon haladtak át, sokkal nagyobb valószínűséggel hívták fel a nőt, sőt szexuális tartalmat és képeket rajzoltak a kérdőívre. Ez a példa bizonyította, hogy az izgalomnak létezik hibás besorolása is.
Más szóval izgatottak voltak valami miatt, és arra a személyre vetítették az izgalmukat, aki épp jelen volt.
Visszatekintve valószínű, hogy a férfiak csak arra emlékeztek, hogy izgatottak voltak, majd láttak egy csinos nőt.

Fotó: 123rf.com
A szexualitás illata
Persze, az izgalom (és az adrenalin) mellett olyan tényezők is szerepet játszanak a vonzalomban, mint az illatok/szagok. Egy teszt során arra kérték a nőket, hogy szagolják meg a férfiak által viselt különböző pólókat. A nők valójában olyan férfiak ingét választották, akiknek a génjei azt jelezték, hogy immunrendszerük eltér az övéktől. Ráadásul ott vannak a feromonok is, ami a test által termelt, természetes illat.
Na, de mi a helyzet akkor, ha nem a testi vonzalom dominál? Hiszen vannak azok a kötődések, amikre nincs logikus magyarázat. Sokszor tudat alatt vonzódunk azokhoz az emberekhez, akik tükrözik és megerősítik a törődéssel, bizalomma, támogatással vagy épp az intimitással kapcsolatos hiedelmeinket és elvárásainket. Tanulmányok szerint az emberek jobban vonzódtak azokhoz, akiknek érzelmei és motivációi ismerősnek tűnnek.
Milyen a jó szex a férfiak szerint?
Minket az is érdekelt, hogy ha nem csak a testi vonzalom számít, akkor milyen a jó szex a férfiak szerint?
András (34 éves) szerint egy bizonyos érettségi szintet jelent az, amikor egy férfi már nem csak a fizikai szükségletét nézi egy nőben.
„A legtöbb férfi életében különböző szakaszok vannak. Más tényezőket figyelünk 20 évesen, és egészen másokat már 30-on túl. Persze, teljesen nem lehet elengedni, hogy legyen egy bizonyos fokú vonzódás, de bejön a képbe az intelligencia is. Nekem ma a jó szex már azt jelenti, hogy a párom megért engem. Megért éppúgy az ágyban, mint reggel, amikor morcosan munkába indulok, vagy hétvégén, amikor bevásárolni megyünk. A jó szex már szimbiózist jelent a mindennapokkal.”
A folytatásért KATTINTS IDE!
Olvasd el ezt is!
Forrás: Napidoktor.hu